2011.03.06. 23:30
Mátrix
A megjelenése után pár évvel videokazettán volt szerencsém ehhez a filmhez, amikor 11-12 éves lehettem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett, de nem is voltam tőle annyira elájulva, mint amekkora felhajtást mások csaptak körülötte. Ez persze némi ellenszenvet szült bennem, amit csak tovább fokozott, hogy sokan a Mátrixra egyfajta vallásként, vagy művészfilmként tekintettek, és folyton ugyanazt a két kérdést tették fel: Te értetted a Mátrixot? Szerinted miről szól a Mátrix? 
Nekem némi filmes műveltség, és egy csöpp olvasottság után az jött le, hogy a Mátrixnak valójában az égvilágon nincs semmi értelme. Fogták a vallásokat, meg pár filozófiai gondolatot, az akciójeleneteket meg lenyúlták John Woo-tól, aztán kész is volt a „mestermű”. Az nézőket pedig jól átverték… Nos, nem emlékszem pontosan, azóta megnéztem-e újra a Mátrixot, de az biztos, hogy a folytatások csak még megerősítettek abban, hogy nekem van igazam. És ez a meggyőződésem teljesen komoly volt, egészen a mai napig. 
A Gyűrűk ura trilógia bár sok szempontból lenyűgözött, alapvetően nem változott a hozzáállásom és a véleményem. A blog kedvéért néztem meg, illetve írtam a trilógiáról, és megérte… sőt az egész blogot megérte újraindítani, csak azért, hogy megnézzem megint a Mátrixot. Nem is annyira tudat alatt valójában végig ebben reménykedtem, amikor elindítottam ezt a sorozatot, hogy az egyik filmet sikerül újra felfedeznem,ami majd a kedvencemmé válik. Lehet, hogy nem leszek hatalmas Mátrix fan, lehet, hogy soha nem kerül fel a toplistámra. Azt sem tudom, mikor jutok el oda, hogy újranézzem, de egy dolog biztos: ezúttal nagyon tetszett. 
1999-ben, az új évezred kapujában már rég lejárt Stallone és Schwarzenegger ideje, de őket leszámítva sem készültek igazán jó akciófilmek. Beírtam a Google keresőbe, hogy ’1999 akciófilm’ és a Mátrixon kívül egyetlen egy érdemleges, vagy emlékezetes alkotást sem dobott ki. Szóval pangás volt a köbön.
Akkor pedig jött egy egyedülálló, filozofikus akciófilm, lélegzetelállító effektusokkal. Persze az összetveőit tekintve nem volt benne túl sok eredeti elem. Az akciójelenetek tényleg sokban hasonlítottak John Woo alkotásaira, és - a híressé vált bullett time-ot leszámítva -
még csak igazán látványosnak se mondanám őket, mondjuk Woo mesterművéhez, a Fegyverek istenéhez viszonyítva. Mégis irányzatot teremtett a Mátrix, olyan filmekben köszöntek vissza hasonló megoldások a következő években, mint például az Equilibrium, a Kardhal, vagy az Egyetlen. Bár kétségtelen, hogy a számítógép generálta effektusok szemet gyönyörködtetőek voltak, mégsem tetszett túlságosan, hogy ennyire elszálltak a filmesek a valóságtól. A Halj meg máskor! című James Bond kalandban például semmi helye nem volt a „Mátrix effektusnak”. Most ennek az irányzatnak épp az ellentétje zajlott le az 
új évezred első évtizedének végén; a Bourne filmek óta ismét elvárás lett ez a földhözragadt, de mégis székbeszögezően látványos, realista akcióábrázolás. De térjünk vissza a Mátrixhoz, és maradjunk az akciójeleneteknél. Eltelt 11 év, de a trükkök a mai napig lenyűgözőek, tátva marad a szánk, még akkor is, ha nélkülöznek mindenféle realizmust. Jó húzása azonban a Mátrixnak, hogy ezeket mind tökéletesen megmagyarázza, miért válnak lehetségessé. Már Trinity legendás kezdőjelenete zseniális: nagyszerűen felvezették, ám sikeresen meglepték benne a nézőt, a végén pedig még izgalmassá is vált úgy, hogy valójában azt se tud
tuk igazán, miről van szó tulajdonképpen. Az első pillanattól feltűnik a zöldes képi világ,ami végig tartja magát, amíg a Mátrixban vagyunk. Szintén az akcióhoz tartozik, hogy hőseink kitanulják harcművészeteket, így elég sok küzdőjelenetet láthatunk, viszonylag jól megkoreografálva. Nekem talán az egész filmből ezek nyerték el legkevésbé a tetszésemet. A színészek ugyanis egyértelműen nem képzett harcművészek, és pár hónap gyakorlás után nem válhattak azzá, így hiába az elképesztő trükkök. Sokkal látványosabb, amit a valódi harcosok Jackie Chan, vagy épp Bruce Lee (de hosszasan sorolhatnám még neveket, mondjuk a Shaw Brothers stúdió színészei közül) műveltek, a teljesítményük minden képkockán átütött, jóval hatásosabban, mint a Mátrix felturbózott, légies jelenetei. 
még csak igazán látványosnak se mondanám őket, mondjuk Woo mesterművéhez, a Fegyverek istenéhez viszonyítva. Mégis irányzatot teremtett a Mátrix, olyan filmekben köszöntek vissza hasonló megoldások a következő években, mint például az Equilibrium, a Kardhal, vagy az Egyetlen. Bár kétségtelen, hogy a számítógép generálta effektusok szemet gyönyörködtetőek voltak, mégsem tetszett túlságosan, hogy ennyire elszálltak a filmesek a valóságtól. A Halj meg máskor! című James Bond kalandban például semmi helye nem volt a „Mátrix effektusnak”. Most ennek az irányzatnak épp az ellentétje zajlott le az új évezred első évtizedének végén; a Bourne filmek óta ismét elvárás lett ez a földhözragadt, de mégis székbeszögezően látványos, realista akcióábrázolás. De térjünk vissza a Mátrixhoz, és maradjunk az akciójeleneteknél. Eltelt 11 év, de a trükkök a mai napig lenyűgözőek, tátva marad a szánk, még akkor is, ha nélkülöznek mindenféle realizmust. Jó húzása azonban a Mátrixnak, hogy ezeket mind tökéletesen megmagyarázza, miért válnak lehetségessé. Már Trinity legendás kezdőjelenete zseniális: nagyszerűen felvezették, ám sikeresen meglepték benne a nézőt, a végén pedig még izgalmassá is vált úgy, hogy valójában azt se tudtuk igazán, miről van szó tulajdonképpen. Az első pillanattól feltűnik a zöldes képi világ,ami végig tartja magát, amíg a Mátrixban vagyunk. Szintén az akcióhoz tartozik, hogy hőseink kitanulják harcművészeteket, így elég sok küzdőjelenetet láthatunk, viszonylag jól megkoreografálva. Nekem talán az egész filmből ezek nyerték el legkevésbé a tetszésemet. A színészek ugyanis egyértelműen nem képzett harcművészek, és pár hónap gyakorlás után nem válhattak azzá, így hiába az elképesztő trükkök. Sokkal látványosabb, amit a valódi harcosok Jackie Chan, vagy épp Bruce Lee (de hosszasan sorolhatnám még neveket, mondjuk a Shaw Brothers stúdió színészei közül) műveltek, a teljesítményük minden képkockán átütött, jóval hatásosabban, mint a Mátrix felturbózott, légies jelenetei. Gyakori kritika a Mátrix-al kapcsolatban, hogy nagyon mély filozófiai gondolatokat vet fel, majd a végén kénytelenek vagyunk beérni egy kis lövöldözéssel. Nos, ez úgy baromság, ahogy van. Aki ezt leírta, semmit sem értett meg a Mátrixból, mint filmből, illetve a Mátrixról, mint jelenségről. A film a sikerét – és senkinek se legyen kétsége efelől - a végtelenül cool akciójeleneteinek köszönhette: annak, hogy a főhősök vagány szemüvegben, hosszú bőrkabátban hajolnak el, természetesen lassított felvételben a golyók elől. Ha ez nem lett volna, csak a filozófiai mondanivaló, és maga az ötlet, akkor a Mátrix talán sikert arat egy-két fesztiválon, szűk körben talán még kultuszfilmmé is válik, de világsikerű jelenséggé biztos, hogy nem. Ha a filmet nézzük, akkor pedig egy archetipikus történetről van szó, amelyben a hős felébred, elindul az úton, végül pedig megtalálja önmagát és a küldetését. A legrégibb történet, ami létezik, a legrégibb kérdés, ami minden embert foglalkoztat: 
Ki vagyok én?
Neo kétségek közt vergődik, hogy valójában ő a kiválasztott, vagy sem. A látványos lövöldözések pedig a próbatételeket jelentik számára, míg végül elfogadja magát, illetve a sorsát. Ezért kell beérni a végén a lövöldözéssel, meg nyilván azért, mert ez kell a jónépnek.
A történet maga telis tele van apró utalásokkal: ott van a leginkább egyértelműen az Alice Csodaországban a nyúlüreggel, és akkor már Ózból is kapunk egy kicsit. Aztán természetesen megjelenik a Biblia, ahogy várják a Megváltót.
Meg a másik ősrégi gondolat, hogy mi a valóság?
Mi az illúzió?
Honnan tudjuk, hogy valóban létezünk, és létezik a világ is?
Megkapjuk a cyberpunk részt is, a computerizált világról, az emberek és a gépek harcáról (Terminátor). 
De foglalkozik a Mátrix olyan örökérvényű kérdésekkel, mint a sors illetve végzet szerepe az ember életében.
Ahogy ott van az is, hogy „Nincs kanál”, ami annyit jelent a filmben, hogy először magunkat kell megváltoztatnunk, ahhoz hogy a világ is változzon. Magunkat kell legyőznünk, csak azután lehet másokat is.
A meneküléseknek, és a legyőzhetetlen ügynököknek hála a félelem maga is megjelenik, amely szorosan egybefonódik a hit kérdésével. Nemcsak a filmben, hanem a mindennapi életünkben is. 
A szerelem is feltűnik, pont annyira, és pont olyan súllyal, amennyire szükség van rá. Szóval nagyon sokrétegű film a Mátrix, és kész csoda, de ennek ellenére sem hullik darabjaira, hanem végig tökéletesen világos, érthető marad. Csodálkozom így utólag, hogy annak idején, ki mit keresett a Mátrixban, amit nem talált, vagy nem értett. Így 11 évvel a készítése után bebizonyosodott, hogy egy örök történet, egy filmklasszikus, mely sok-sok év múlva is alapmű lesz, sőt azon sem csodálkoznék, ha újra felfedeznék. Annál is inkább, mert azóta még computerizáltabbá vált világ, egyre többet élünk a virtuális térben, és egyre nehezebb elválasztani a való világot a virtuális realitástól:fórumokon 
barátkozunk idegenekkel, blogokon tesszük közzé a véleményünket, chaten csevegünk, a Facebookról pedig akkor még gy szót sem ejtettem. Ehhez képest a Mátrix számítógépei, telefonjai mostanra már viccesnek, ódivatúnak tűnnek. A magam részéről az utóbbi időben kötött barátságaim, sőt szerelmeim nagy része szorosan összefonódott a virtuális világgal, ami persze nyilván valahol kényelmes, de jobban belegondolva legalább annyira félelmetes is, mint a Mátrix technoszörnyei, amelyektől a hideg rázott, leginkább Neo első újjászületésénél. 
barátkozunk idegenekkel, blogokon tesszük közzé a véleményünket, chaten csevegünk, a Facebookról pedig akkor még gy szót sem ejtettem. Ehhez képest a Mátrix számítógépei, telefonjai mostanra már viccesnek, ódivatúnak tűnnek. A magam részéről az utóbbi időben kötött barátságaim, sőt szerelmeim nagy része szorosan összefonódott a virtuális világgal, ami persze nyilván valahol kényelmes, de jobban belegondolva legalább annyira félelmetes is, mint a Mátrix technoszörnyei, amelyektől a hideg rázott, leginkább Neo első újjászületésénél. A számítógép gyakorlatilag egy kommunikációs és szórakoztató központtá változott, amely nélkül nincs élet. Egy hétig nincs internetem, és egy világból visszamaradott ősembernek érzem magam.
Ez pedig durva.
És az oka annak, hogy hatásosabb, és aktuálisabb a Mátrix, mint valaha. És valószínűleg az idő elteltével még ennél is hatásosabb és még aktuálisabb lesz.
Így válik majd örök klasszikussá...
Eddig csak a Mátrixról, mint filmről nem írtam, pedig úgy tudom ez a szempont elég fontos egy filmelemzésben… A forgatókönyv remek, elgondolkodtató, logikus, összetett, gyakorlatilag tökéletes, ráadásul tele van bölcseségekkel, meg idézhető és vagány dumákkal. A rendezés szintúgy kiváló, a Wachowski bratyóknak köszönhető a sok forradalmi effektus és a látvány is, nemcsak a ragyogó forgatókönyv maga. A színészek szintén jók, nagyszerűen választottak ki mindenkit. Keanu Reeves-t nem igazán kedvelem, itt is elég jellegtelen, de éppen ezért mindenki rá tudja vetíteni saját magát, ami segít még jobban elmerülni a történetben. A tanító, a bölcs Morpheus szerepében 
Laurence Fishburne szintén emlékezetes, de jobban tetszett nála az árulót alakító Joe Pantoliano. Észrevettétek, hogy az igazán nagy történetekben mindig van egy áruló? A Star Warsban Lando Calrissian, a Gyűrűk urában Boromir, itt pedig Cypher. Carrie Ann Moss szintén tökéletes, mint Trinity; kiváló akcióhősnő, emellett pedig megvan benne az a hideg szépség, amitől még jobb lesz ebben a technovilágban.A Mátrix a lehető legjobbkor került mozikba az évezred végén, sikere gyakorlatilag törvényszerű volt: épp kezdett a virtuális világ összefonódni a valódival, az akciófilmek pedig haldoklottak. Mindezt leöntve egy rakás igencsak elgondolkodtató filozófiai gondolattal eljutunk a tökéletes sikerfilm receptjéhez. 
Vannak, akik a Mátrixból csak a trükköket látják. Van, aki csak a filozófiát. Van, aki nem érti. Van, aki utálja, és van, aki rajong érte. Senkit sem hagy azonban hidegen, és mindenki számára tartogat valami mondanivalót. Hol kezdődik az álom, és hol a valóság? Tegnap még az volt a valóságomban, hogy a Mátrix egy túlajnározott baromság, ma pedig az, hogy egy örök klasszikus. És ezt álmomban sem gondoltam volna… 
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://santinofilm.blog.hu/api/trackback/id/tr272717025
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2011.03.09. 01:45:47
Huh, hát hamarabb elolvastam, mint ameddig a képeket néztem. Én azért vártam volna egy kis boncolgatást, a GYU-val mintha többet foglalkoztál volna, pedig nem nőtt a szívedhez.
Én egyébiránt teljesen közömbös voltam a filmmel anno, nem tetszett, nem értettem mit ajnározzák, de nem is váltott ki bennem gyűlöletet - mint pl. a Ponyvaregény. De mint tegnap mondtam ne is várd, hogy gyerekként ezt meg lehet érteni, a Dragonballt nem lehet 12 évesen megérteni. Pl. az Alient láttam ilyen idősen, és csak néztem, hogy ezek elmebetegek, ha ettől a filmtől beszart bárki is, (a Thinget is akkor láttam és azon viszont behugyoztam a félelemtől.
Szóval amiket említettem, főleg a Dark City, Woo filmek, és ugye most már túl vagy a Max Payne-n is. Az a vicces, hogy az a játék jobban visszaadja a Mátrix világát, mint az Enter the Matrix, ami ugye a Mátrix film kiegészítése lenne. Pedig ott nekem az tetszett, hogy a Reloded és a játék együtt alkot egy egészet, legalábbis az elgondolás nagyon üdvözítő volt.
Akkor az animék világából is sokat loptak ám, pl. a Cowboy Bebop - úgy forgattak bizonyos jeleneteket, mintha rajzfilm lenne. Nem véletlenül készült később az Animátrix.
Színészek terén érdekes, hogy Keanut nem bírod, épp az elmúlt hónapban volt vele kapcsolatban egy nagyobb fightom, miszerint homi e, avagy sem. Pantoliano először unszimpi volt, - nem a film miatt, úgy en bloc - de később megkedveltem, ha láttad a Fülledtséget, már ott próbálkoztak a kameraforgatós technikával, csak ott még belassították a filmet, és körbevitték Pantoliano körül. Azt a filmet mondjuk másért is - Gina Gershon - érdemes megnézni.
Színészek közül nekem azonban egyértelműen Hugo Weaving a kedvencem, azért nem kis szerencse kellett hozzá, hogy valaki két ilyen kaliberű (nem) trilógiában is részt vehessen, ez rajta kívül csak McKellennek sikerült.
Jah, arra emlékszem, hogy micsoda divatot teremtett ez a film, ebből a szempontból, = Szebb holnap párhuzam is kilőve :D (kicsit onnét lopták a ruhát, csak modernizálták.) Van a Max Paynek olyan modja, ahol megcsináltak pár pályát a Mátrixból, és van pl. 10*es bullet time meg ilyenek.
Egyébként nálam akkor verte ki a biztosítékot az egész film, amikor ráhúzták Krisztus második eljövetelét, és még működik is, és elfogadható. De ettől függetlenül az utolsó félóra az nagyon ott van, főleg a nagy showdown az épületben - ez utóbbi hihetetlen pofátlanul lenyúlták kétszer is a Max Payne-ben.
Én egyébiránt teljesen közömbös voltam a filmmel anno, nem tetszett, nem értettem mit ajnározzák, de nem is váltott ki bennem gyűlöletet - mint pl. a Ponyvaregény. De mint tegnap mondtam ne is várd, hogy gyerekként ezt meg lehet érteni, a Dragonballt nem lehet 12 évesen megérteni. Pl. az Alient láttam ilyen idősen, és csak néztem, hogy ezek elmebetegek, ha ettől a filmtől beszart bárki is, (a Thinget is akkor láttam és azon viszont behugyoztam a félelemtől.
Szóval amiket említettem, főleg a Dark City, Woo filmek, és ugye most már túl vagy a Max Payne-n is. Az a vicces, hogy az a játék jobban visszaadja a Mátrix világát, mint az Enter the Matrix, ami ugye a Mátrix film kiegészítése lenne. Pedig ott nekem az tetszett, hogy a Reloded és a játék együtt alkot egy egészet, legalábbis az elgondolás nagyon üdvözítő volt.
Akkor az animék világából is sokat loptak ám, pl. a Cowboy Bebop - úgy forgattak bizonyos jeleneteket, mintha rajzfilm lenne. Nem véletlenül készült később az Animátrix.
Színészek terén érdekes, hogy Keanut nem bírod, épp az elmúlt hónapban volt vele kapcsolatban egy nagyobb fightom, miszerint homi e, avagy sem. Pantoliano először unszimpi volt, - nem a film miatt, úgy en bloc - de később megkedveltem, ha láttad a Fülledtséget, már ott próbálkoztak a kameraforgatós technikával, csak ott még belassították a filmet, és körbevitték Pantoliano körül. Azt a filmet mondjuk másért is - Gina Gershon - érdemes megnézni.
Színészek közül nekem azonban egyértelműen Hugo Weaving a kedvencem, azért nem kis szerencse kellett hozzá, hogy valaki két ilyen kaliberű (nem) trilógiában is részt vehessen, ez rajta kívül csak McKellennek sikerült.
Jah, arra emlékszem, hogy micsoda divatot teremtett ez a film, ebből a szempontból, = Szebb holnap párhuzam is kilőve :D (kicsit onnét lopták a ruhát, csak modernizálták.) Van a Max Paynek olyan modja, ahol megcsináltak pár pályát a Mátrixból, és van pl. 10*es bullet time meg ilyenek.
Egyébként nálam akkor verte ki a biztosítékot az egész film, amikor ráhúzták Krisztus második eljövetelét, és még működik is, és elfogadható. De ettől függetlenül az utolsó félóra az nagyon ott van, főleg a nagy showdown az épületben - ez utóbbi hihetetlen pofátlanul lenyúlták kétszer is a Max Payne-ben.
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2011.03.09. 20:34:13
Egyébként jóval hosszabb ez a kritika, mint bármelyik GYU volt, csak itt kevesebbet foglalkoztam a sztorival, meg a karakterekkel. A Gyűrűk Urákról bizonyos szempontból könnyű volt írni, mert sok bennük a jó is, meg a hiba is.
12 évesen nem lehet megérteni a Dragon Ballt? Ne szivass már... xD 10évesen is tökéletesen értettem belőle a lényeget. Bunyóztak, aztán jóvan :D
Persze, egy pillanatig sem mondtam, hogy a Mátrix eredeti lenne, igazából, ha úgy tetszik, egy posztmodern klasszikus. A Dark Cityt meg beszerzem... de csak a te kedvedért ;)
És homi?
Pantoliano számomra a Maffiózók sorozatban volt a legjobb. Ott egy nagyon ellentmondásos, és érdekes karaktert kellett megformálnia, és hibátlanul sikerült neki.
12 évesen nem lehet megérteni a Dragon Ballt? Ne szivass már... xD 10évesen is tökéletesen értettem belőle a lényeget. Bunyóztak, aztán jóvan :D
Persze, egy pillanatig sem mondtam, hogy a Mátrix eredeti lenne, igazából, ha úgy tetszik, egy posztmodern klasszikus. A Dark Cityt meg beszerzem... de csak a te kedvedért ;)
És homi?
Pantoliano számomra a Maffiózók sorozatban volt a legjobb. Ott egy nagyon ellentmondásos, és érdekes karaktert kellett megformálnia, és hibátlanul sikerült neki.
scal · http://filmbook.blog.hu/ 2011.03.09. 21:06:46
Akkor lehet csak könnyebb volt olvasni.
Állítólag annyi volt a story, hogy a Dreamworks egyik alapítója, talán a Katzenberg egyszer rámozdult, ő meg nem kommentálta a sajtónak hogy mi történt, nem cáfolta, nem erősítette meg, és ebből pattant ki aztán a sutyorgás, de van gyereke is úgyhogy szerintem nem.
Látod, hogy nem jött át a lényeg. A DB-hez szerintem olyan 16-18-nak kell lenni, mert egy csomó szexuális utalás még így is maradt benne, hogy az RTL már akkor kivágott belőle csomó mindent.
Állítólag annyi volt a story, hogy a Dreamworks egyik alapítója, talán a Katzenberg egyszer rámozdult, ő meg nem kommentálta a sajtónak hogy mi történt, nem cáfolta, nem erősítette meg, és ebből pattant ki aztán a sutyorgás, de van gyereke is úgyhogy szerintem nem.
Látod, hogy nem jött át a lényeg. A DB-hez szerintem olyan 16-18-nak kell lenni, mert egy csomó szexuális utalás még így is maradt benne, hogy az RTL már akkor kivágott belőle csomó mindent.
Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2011.03.15. 20:45:40
Most, hogy már beszélgettünk róla, értem mire gondolsz. Pláne, hogy belenéztem a sorozat második részében, ahol Songokut megfürdeti Bulma. Hosszú ideig mutatják a gyereket egy szál faszban ácsorogni, majd a seggét is csodálhatjuk egy jó darabig. Végül ő is meg akarja fürdetni Bulmát, de előtte még arról tanácskoznak, hogy a fiúknak csak elől van farkuk, vagy hátul is...
Én meg csak néztem leesett állal. Nem csoda, hogy az RTL ezt anno kivágta a délutáni mesesávból.
Én meg csak néztem leesett állal. Nem csoda, hogy az RTL ezt anno kivágta a délutáni mesesávból.
hócicaa 2011.04.05. 23:27:29
Megint remekül irtál, de mintha most kevesebb infót kaptunk volna a filmről és többet más filmekről. Nekem a Mátrixokban leginkább a képi világ tetszett, a lényegi valója nekem magasan volt, sokszor kellett végignéznem ahhoz hogy elkezdjek valamit kapisgálni belőle.
A drága főszereplőt meg nem szeretem, sem ebben a filmben sem másban. Szerintem Keanu borzalmas "színész", mert én nem érzem úgy hogy tudna játszani.
A drága főszereplőt meg nem szeretem, sem ebben a filmben sem másban. Szerintem Keanu borzalmas "színész", mert én nem érzem úgy hogy tudna játszani.
wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.01.22. 20:26:12
Ismét vitatnom kell a szövegvégi túl summás és nagyzoló megállíptást: "Senkit sem hagy azonban hidegen, és mindenki számára tartogat valami mondanivalót".
Engem hidegen hagy a Mátrix.
Láttam, amikor a moziban bemutatták, hard core és ortodox sci-fi rajongóként már csak kötelességszerűen is elmentem, meg érdekelt is, hogy valami újszerű érdekesség készül itt.
És aztán - nem kaptam semmit.
Úgy éreztem, látva a film körül kitört rajongást és "kultuszt" - ami azért elég tiszavirágéletűnek bizonyult - mint ha olyan emberek között lennék, akik most tanultak meg olvasni, még sosem olvastak egyetlen regényt sem, és most kézbe kaptak egy Júlia vagy Ramóna újságot, és lelkendeznének, hogy milyen nagyszerű dolog ez az olvasás, az irodalom.
Nagyszerű, persze, csak ez a terméke neki nagyon kicsi, kevés, semmicske.
És erre a folytatások csak ráerősítettek.
Mindezzel együtt, persze, nem vitatom és nem is sajnálom senkitől, hogy tetsszen neki valamilyen szempontból, legalább az első rész.
Engem hidegen hagy a Mátrix.
Láttam, amikor a moziban bemutatták, hard core és ortodox sci-fi rajongóként már csak kötelességszerűen is elmentem, meg érdekelt is, hogy valami újszerű érdekesség készül itt.
És aztán - nem kaptam semmit.
Úgy éreztem, látva a film körül kitört rajongást és "kultuszt" - ami azért elég tiszavirágéletűnek bizonyult - mint ha olyan emberek között lennék, akik most tanultak meg olvasni, még sosem olvastak egyetlen regényt sem, és most kézbe kaptak egy Júlia vagy Ramóna újságot, és lelkendeznének, hogy milyen nagyszerű dolog ez az olvasás, az irodalom.
Nagyszerű, persze, csak ez a terméke neki nagyon kicsi, kevés, semmicske.
És erre a folytatások csak ráerősítettek.
Mindezzel együtt, persze, nem vitatom és nem is sajnálom senkitől, hogy tetsszen neki valamilyen szempontból, legalább az első rész.