Sokan mondják, hogy ez az egyetlen magyar akciófilm. Valójában ez túlzás, mindössze két autós üldözést láthatunk, meg néhány rövidebb verekedést. Ez utóbbiak talán gagyinak tűnhetnek, de engem kizökkentett volna az amúgy nagyjából hiteles valóságábrázolásból, ha egy profin megkoreografált bunyót láthattam volna. Az autós üldözés viszont teljesen rendben van a kornak megfelelően. Rendkívül hangulatos, ahogy főhősünk a '80-as évek éjszakai Budapestjén menekül a rendőrök elől, miközben Vukán György fantasztikus zenei aláfestését hallhatjuk.

A nem sokkal korábban készült A profi című francia remekműben se sokkal jobb jelenetet láthatunk. Apropó A profi: a Dögkeselyű nézése közben óhatatlanul is többször eszembe jutott, elvégre Cserhalmi kissé hasonló módon szívatja a rendőröket, így nem nehéz párhuzamot vonni, de a Dögkeselyű mégis annyira tipikusan magyar marad, hogy ez az összevetés nem igazán állja meg a helyét. A másik film, ami könnyen eszünkbe juthat a legendás Taxisofőr, ahol a magányos taxis helyreállítja a világ egy kis részén a rendet. Ráadásul Cserhalmi engem olyannyira emlékeztetett DeNiro-ra, amennyire csak lehet, bár ez betudható annak is, hogy a Rettegés foka című thriller felejthetetlen szinkronjában ő kölcsönözte hangját a színészóriásnak. De egyébként is megvan benne az a karizma, az az erő, az a tehetség, amelynek hatására nem csoda, hogy a világ egyik legnagyobb színészéhez kezdjük hasonlítani Cserhalmit, aki egyébként a maga jogán is kiválóan játszik. Nekem egy kissé meredek párhuzam is eszembe jutott, ez pedig nem más, mint a Rocky. Meglepően hangzik? Megmagyarázom: mindkét film elején bemutatják a főhős szomorú környezetét, a társadalom lecsúszott figuráit, hogy igazán valóságszagúnak érezzük, minél jobban átéljük a történetet, aztán a történet második felében jöhetnek az izgalmak, amik így sokkal életszerűbbek.

A Dögkeselyű eleje ennek megfelelően kissé lassan folydogál, de megalapozza Simon taxis-mérnök későbbi cselekedeteit. Könnyen felfedezhetjük a kései szocializmus kritikáját, a sok nyomorgó és középszerű figura között, de már megjelenik a kétes ügyletekben jártas "vállalkozó" is, aki nagy vagyonra tett szert, és előrevetíti a következő évtizedet. A film nyomasztó hangulatát mindenesetre rendesen megalapozza, illetve nekem még nagyon érdekes volt a kor Budapestjének megjelenítése: a lepukkant házbelsők, a falra ragasztott Edda poszter, az utcákon furikázó zsigulik, trabantok és kispolszkik, az azóta is az utakat rovó BKV buszok, meg úgy egyáltalán élmény volt látni, hogyan néztek ki 29 évvel ezelőtt azok a helyek, ahol nap mint nap mászkálok. Egyébként vicces, de olyan sokat nem változtak.

De nézzük a krimiszálat: kicsit féltem tőle, de semmi baj nem volt vele. A lényeg, hogy a Cserhalmi által alakított antihősünk egyre mélyebbre merül a bűn útján, és bár a történet egy pontján úgy tűnik ugyan, hogy megideologizálja magának tetteit, de végül máshogy vet véget az egész történetnek. A film befejezése egyébként egy érdekes kérdés, mert amennyire ügyesen levezényelte az egész műveletet, annyira ügyesen meg is úszhatná, de végülis filmet nézünk, nem pedig a valóságot. Nem mellesleg Joss Beaumont szintén elmenekülhetett volna, ebbe mégse kötött bele soha senki. Jól látszik egyébként Simon taxison, hogy mikor törik el benne valami, és akkor tesz olyan lépéseket, ahonnan már nincs visszaút. Van a Dögkeselyűben egy ilyen proliknak szóló "büntessük meg a gazdagokat" mentalitás, ami bevallom nekem is tetszett, de attól még egyértelmű, hogy hősünk erkölcsileg igencsak túlmegy a határon. Egy dolog zavart csak igazán ebben a krimiben: a magyar rendőröket olyan elképesztően vérprofinak mutatják be, amilyenek azok sose voltak. Nyilván így izgalmasabb a Dögkeselyű, de az amúgy reális filmből ez nekem nagyon kilógott.

Cserhalmi alakítása egyébként - mint már említettem - kiváló, ami nagy szerencse, tekintve hogy az egész film az ő vállán nugszik. A gazdag libát alakító Maria Gladkowska egyszerűen csodaszép, és remekül érzékelteti az átlagember és a felső tízezer közötti különbséget. Mondjuk azt nem értem, hogy miért nem lehetett erre a szerepre magyar színésznőt választani, de annyi baj legyen. Még Udvaros Dorottyát emelném ki a szereplők közül, aki annyira bájos, hogy az ember egy pillanat alatt beleszeret, de a többi szereplő is rendben van a gazdag némberektől kezdve a vérprofi rendőrökig. A forgatókönyv szintén remek, ahogy a rendezés is, még a nehéz beindulást is könnyű megbocsájtani, hisz elkerülhetetlenül szükséges a későbbiekhez. 

Összegzésképpen csak olyan baromságokat tudok mondani, hogy ha látni akarjátok a magyar taxisofőrt, a magyar profit, akkor nézzétek meg a Dögkeselyűt! Valójában persze egy kicsit más, és kicsit több is ennél.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.