"Volt negyedik rész is?"

Anette O' Toole

Kiskoromban folyton összekevertem a harmadik és a negyedik részt, valószínűleg azért, mert már akkoris éreztem, hogy tökmindegy: szar mindkettő. Miután egy szánalmas vígjátékká silányították a harmadik részben az Acélember történetét, a producerek úgy döntöttek, ők ennél rosszabbat már nem tudnak csinálni, így eladták a jogokat a Cannon Groupnak. A Cannonnak! Ez a filmstúdió kifejezetten B filmekre szakosodott, és az évtized legrosszabb amerikai filmjeit készítették. Szóval a lehető legjobb helyre került a sorozat.

Az elején megváltoztatták képregényesre a főcímet, de a magam részéről inkább választanám ezt, mint a harmadik rész burleszkjelenetét. Illetve itt legalább kiírják, hogy John Williams szerezte a zenét. A főcímben örömmel konstatálhatjuk, hogy visszatért az eredeti szereplőgárda, így jelen van Christopher Reeve, Gene Hackman és Margot Kidder egyaránt. A történet maga is Supermanre koncentrál, nem pedig egy stand up komikusra, szóval bizonyos szempontokból már előnyökkel indul a harmadik részhez képest.

Aztán persze sikerül alulmúlnia önmagát: az alapsztori annyira banális és naiv, amennyire csak lehet. Supermannek levelet ír egy kisfiú, hogy tüntesse el a Földről az összes atombombát. Kicsit jobban belegondolva elég egyértelművé válik, hogy a hidegháborúban gyakorlatilag csak az atombombától való félelemnek volt köszönhető, hogy a két szuperhatalom nem produkált egy harmadik világháborút. Szóval dobjuk ki őket a Napba! Oké, tegyük fel, bár hatalmas baromság, hogy tényleg megszűnnek így a háborúk. Ki akadályozza meg, hogy újabbakat gyártsanak? Vagy ami még nagyobb baromság, hogy az atomhatalmak egy emberként állnak Superman mögé, és önként ajánlják fel az atombombáikat. De miért is gondolkodok én ilyen komoly kérdéseken egy szórakoztató(nak szánt) képregényfilm kapcsán? Azért mert bőven van időm rá, ugyanis nem igazán történik semmi érdemleges. Van egy teljesen felesleges mellékszál a Daily Planet bulvárosodásáról, meg egy legalább ennyire érdektelen és sehova sem jutó romantikus mellékzönge. Superman újra elviszi Loist repkedni, de ezúttal semmi szépség, vagy romantika nincs benn, mint az első részben. A tulajdonos lányáért pedig nem tudunk izgulni annyira semmilyen. Gene Hackman ugyan újra itt van nekünk Lex Luthorként, de annyira rosszul írták meg a szerepét, tulajdonképpen egyetlen egyszer sem sikerült nevetnem rajta. Ez nem csak Hackmanre igaz, nem tudjuk komolyan venni a filmet, de nem a humora miatt, az ugyanis nincs neki. Aztán megjön a mi nagy megmentőnk, Superman gigászi ellensége, az Atomember maga.

Aki úgy született, hogy Superman hajszálából, egy atombombából, meg a napból...

Mi van???

Igen, hát ennél bővebb magyarázatot nemigen kapunk, de nincs is időnk túl sokat gondolkodni rajta, ugyanis itt kezd csak igazán mélyrepülésbe a film. az Atomember leginkább egy '80-as évekbeli rocksztárra hasonlít, és olyan hihetetlen módon rosszul játssza el egyébként nem túl sok kihívást jelentő szerepét, hogy azt valami borzalom nézni. Nem igazán találok rá szavakat, hogy ez a Mark Pillow mennyire undorítóan pocsék színész. A trükkök pedig kritikán aluliak ebben a részben, ami végképp elrontja az összhatást. Látszik, hogy Cannonéknál úgy spóroltak a pénzzel, ahogy csak tudtak, még egy kocsi felrobbanását is sajnálták ettől a filmtől. És a logikai dolgok már megint bezavarnak: például ahogy az Atomember ereje feltűnik és eltűnik a Nap hatására, beleértve egy árnyékot és magát az űrt is. Apropó űr; az Atomember kirepül az űrbe egy tússzal, aki sikoltozik, kapálózik, de amúgy nincs semmi baja. Szóval a tulajdonos lánya is szuperember akkor és most jövünk rá? Mert a készítők egészen egyszerűen nem lehettek ennyire hülyék. Supermannek is egészen érdekes képességei vannak: egy pillantással fel tudja építeni a Nagy Falat újra, illetve tovább csiszolta a második részben bemutatott telepatikus csókképességét. És hogy az Atomembert hogyan győzi le? Ne kérdezzétek! Lazán odébbtolja a Holdat, így érve el napfogyatkozást...

Az akciójelenetek pedig nemcsak nem látványosak egy csöppet sem (például ugyanazokat a repülési felvételeket használják, csak a hátteret cserélgetik), de még ráadásul nagyon kapkodó és minden dinamikát nélkülöző a vágás. Lényegtelen részeknél időz el sokat, és jónak szánt jeleneteknél suhannak tova a költségminimalizálás kedvéért. És senkinek se legyenek illúziói, ezek nem csóró, de kreatív filmesek voltak, akik nem engedhettek meg többet maguknak, hanem egyszerűen sajnálták a pénzt a Superman 4-re.

Végül még egy érdekesség: eredetileg több, mint két óra hosszú lett volna ez a kaland is, de a producerek fogták, és szanaszét vágták. Ettől lenne ennyire rossz a film? Isten áldja őket, hogy megtették, így csak 86 percig tartott ez a borzalom. A Superman 2-ben tökönrúgták, amit Donner felépített. A harmadik részben kivágták a szívét. A negyedikben pedig eltemették jó mélyre. A Singer féle verzió pedig simán elmegy egy agyhalott, szenvedő zombinak. Kíváncsi vagyok Snyder mit tud kezdeni vele...

A bejegyzés trackback címe:

https://santinofilm.blog.hu/api/trackback/id/tr162862555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2011.04.30. 00:35:59

Egyébként sokan ezt kérdik tőlem. Annyira ismeretlen és szar. Nah ez már tényleg fos. És leginkább azért, mert az egész film közben a költségcsökkentés miatt dobbantott az egész special effect stáb.

Van Margot Kidder - örülhecc XD - olyan az arca a totálokon mintha egy tank most ment volna keresztül rajta. És Bizony még mindig a szende szüzet játssza(tják vele) pedig már kilóg a Leggse, pedig ő nem is Lotta. XD szarvót

És van Gene Hackman, akkorát ripacskodik, hogy el is bujdokolt a hátralévő életében. Úgyhogy nem ők tesznek jóvá egy Superman filmet.

Elviekben lehetséges. Gyakorlatilag azonban, háromszor is úgy nézett ki, mégis lesz valaki aki megnyomja a gombot. Hát nem véletlenül építettek atombunkereket mert készültek rá, mert azt hitték, bármelyik pillanatban kitörhet a háború. Mert ott valaki piros ingben, nyakkendőben járni.

Hoppá, miért van az vajon, hogy csomó szuperhős lapnál dolgozik. Superman, Pókember, Zöld Darázs?

Tévedsz, Atomember egy pornósztárra hasonlít. Mintha most lépett volna ki a Boogie Nightsból.

ŐŐŐő, az megvan, hogy Superman mit mond a film végén? (baszki de kibaszotttuuuul deja' vu érzésem van, nem kérdeztem én már meg egyszer tőled?)

egyébként nehogy azt hidd kész vagy, - olyan jó nézni, ahogy ilyesmiken mérgelődsz, pedig egy akkoriban készült képregényfilmen számon kérni a történetet, az elsőnek sincs ám akkora - készült ugyanis egy Supergirl nevű spin-off is, stardate 1984! vadászd csak le szépen a mágikus oldaladról :D

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2011.05.01. 00:16:32

Lehet tényleg meg kéne írnom az első részről is a kritikát. De kb egy éve láttam utoljára, az meg nem volt olyan rég, hogy meg akarjam nézni megint. Mindenesetre Margot Kiddert alapból nem tartom jó választásnak Lois Lane szerepére, és itt már bizony csúnyán megöregedett '87-re. Persze Reeve sem az a daliás legény, mint volt, de ezeket azért nem említettem, mert nem ezek a 4. rész alapvető problémái.

Gene Hackman ripacs? Jó, nem menti meg a filmet, de ez azért túlzás... Elbujdokolt? Láttad te a Nincs bocsánatot? Ha igen, akkor nézd meg újra, ha pedig nem... arra nincs bocsánat...

3x is úgy nézett ki, szóval ha nincsenek atombombák, 3x is kitört volna a háború. Azért egy ilyen fegyvernek hatalmas elrettentő ereje van. Einstein mondta, hogy nem tudja milyen fegyverekkel fogják vívni a harmadik világháborút, de azt tudja, hogy a negyediket mivel: kövekkel és botokkal.

Igazad van, Atomember tényleg inkább egy pornósztárra hasonlít. Nem néztem annyi '80-as évekbeli pornót, mint te :P De elképzelhető, hoyg stílust váltok és ezentúl pornókritikákat fogok írni, lehet hogy népszerűbb lennék XD

Szabad a gazda: mit mond Supermna a film végén?

Itt nem a történetet, hanem gyakorlatilag mindent számon kell kérnem a Superman 4-en.

Tudok a Supergirlről... de nincs akkora lelkierőm, hogy meg is nézzem...

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2011.05.01. 01:02:27

Oké, de a Nincs Bocsánatra, Eastwood kérte fel, és az adta vissza Hackmen jó hírnevét, ha jól tudom. Tehát vannak ám ilyenek.

Szóval Supermenünk utolsó mondata: "Viszlát húsz év múlva!" profetikusnak bizonyult, mert ennyi idő telt el a film, és az új verzió között XD

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2011.05.01. 13:21:14

És az miért számít, hogy Eastwood kérte fel? Egyébként a Superman 4 után szerepelt például a Nincs kiútban, ami egy zseniális film, és abban is jól játszott, meg volt azért ott egy Lángoló Mississippi, illetve egy Woody Allen meg egy Mike Nichols film is, akik szintén nem kis nevek. Ha elbujdokolt, akkor nagyon rosszul csinálta :).

Arra emlékeztem, hogy ezt mondta, csak arra nem, hogy az utolsó mondata volt. Gondoltam belefogalmazom érdekességképpen, de aztán utánaszámoltam és kiderült, hogy nem 20, hanem 19 év telt el.
süti beállítások módosítása