2011.01.02. 20:04
A holtsáv
A Carrie után újabb Stephen King adaptációról írok, amely még a felsőbb kategóriába tartozik.
A Holtsáv alapvetően hű az eredeti regényhez. A történetben apróságokat változtattak csak meg, és azt is általában a filmszerűség kedvéért.
A főszereplőt Johnny Smith-t Christopher Walken alakítja. Mint a névválasztásból is kitűnik King egy abszolút átlagembert tett meg főhősnek, épp ez adja a regény egyik erősségét, hogy mindez akár velünk is megtörténhetne. Nos Walkenre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy átlagos lenne, végig van valami furcsa benne. Érdekes módon King pont ugyanezzel vádolta Jack Nicholsont a Ragyogás kapcsán, de ott nem volt ennyire üres az amúgya kiváló színész játéka, Walken egyszerűen csak a karizmájára, illetve a személyes vonzerejére támaszkodik, nincs benne semmi plusz. Mivel Walken már ezer filmben bizonyította tehetségét, ezt inkább rendezői koncepciónak tudom be. Leginkább ő számít a filmben és a könyvben is, de a többi színészről is szeretnék írni pár szót. Sarah szerepére választhattak volna szimpatikusabb csajt is, mert így nagyon halovány az összkép a szerelmi szálat tekintve. Greg Stillson kis szerepében Martin Sheen nagyot alakít, de sajnos egyszerűen nem tud olyan emlékezetes lenni a sima modorú, törtető politikus sablon karaktere, mint a bármikor robbanásra kész pszihopata figurája az eredetiben.Hozzá köthető a film legelavultabb jelenete is, mely a jövőben játszódik. Hasonló gagyi jelenetekből sajnos azonban még akad rendesen, ilyen a végzetes autóbaleset, amelyben hol esik az eső, hol nem. De alapvetően annyira B kategóriás ez a jelenet, Walken reakciójával, és a töréssel együtt. Az anyuka halála pedig inkább komikusra sikerült, mint szomorúra. Továbbá szerintem sokat hozzáadott volna a sztorihoz, ha a regény idejében játszódik, nagyon hangulatos lett volna a korfestés, de valószínűleg költségvetési okokból ez nem jöhetett létre.
Mindezek azonban csak apró kötözködések, a legnagyobb problémám a filmmel, hogy épp azokon a részeken szaladnak át rohamtepóban, amelyek engem személy szerint legjobban megfogtak a könyvben. A filmben teljesen elsiklanak a kóma hatásai felett. Semmit sem kapunk a szülők fájdalmából, egyáltalán nem érezhető át Johnny tragédiája, hogy 5 év egyszerűen eltűnt az életéből. Valószínűleg a játékidő miatt történt így, de sokkal inkább átélhető és élvezhető lehetett volna ezekkel együtt a film.
Szerencsére azonban vannak a mozinak olyan erényei is, amelyben jócskán felülmúlják az regényt. A látomások például valóban hátborzongatóan jók, sokkal jobbak, mint King hatásvadász ponyvastílusa. A regény legizgalmasabb fejezeteit, melyek a sorozatgyilkoshoz kapcsolódnak pedig remekül sikerült fokozni. Bár sajnos tompították a sztori élét elég rendesen, azért összességében mégis pozitív benyomást keltett ez a néhány jelenet; Dodd szerepét sokkal jobban készítették elő, mint a könyvben.
Számomra további pozitívum, hogy Walken az eredeti művel ellentétben többször idézi Poe-tól A hollót, mely a kedvenc versem, illetve többször is utal az Álmosvölgy legendájára, amelynek Tim Burton adaptációjában jóval később ő maga játszotta a fej nélküli lovast. Ez legalább annyira érdekes így utólag, mint a regényben az a rész, melyben King egyértelműen utal a Carrie-re, ezzel pedig saját magára. Sajnos a filmből ez a rész is kimaradt.
A Holtsáv sajnos nem lett olyan remek film, és olyan kiváló adaptáció, mint a például a Carrie, vagy a Ragyogás, de korrekt film, néhány hibával, egyszer mindenki megnézheti komolyabb károsodás nélkül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://santinofilm.blog.hu/api/trackback/id/tr662554981
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2012.01.22. 20:42:24
Nos, a fentieknél jobban szeretném méltatni a Holtsávot, de csak egyetlen tényezőt említek meg.
Számomra egyedülálló ez a sztori, az egész irodalomban és filmirodalomban: nem tudok olyat, ahol egy regény és a belőle készült (vele alapjaiban egyező) filmadaptáció, mindkettő önmagában is szinte tökéletes volna, és együtt és ragyogó egészet alkotnak.
A tökéleteset, persze, itt nem szubjektív értelemben gondolom, hiszen kinek jobban tetszik valami, kinek kevésbé. Lám, a recenzor is talált olyasmiket benne a (filmben), amikkel nem teljesen elégedett. Arra értem a tökéleteset, hogy mindezzel együtt is rendben van, semmilyen drámai probléma nincs vele, semmi sem mondható, amit "hű, de elbaltázott!" volna az író / a rendező. A könyv olvasása és a film megtekintése is kitűnő élmény, emlékezetes. Ilyen párost pedig, mondom, talán nem is ismerek még egyet.
(A filmben megemlíteném az orvos karaterét, kis szerep, csak a játékidő kisebb részében van jelen, mégis nagyon erős figura, és Herbert Lom is finom eleganciával, empátiával kelti életre. Nagyon jó Kertész Péter mint magyar hangja.)
Számomra egyedülálló ez a sztori, az egész irodalomban és filmirodalomban: nem tudok olyat, ahol egy regény és a belőle készült (vele alapjaiban egyező) filmadaptáció, mindkettő önmagában is szinte tökéletes volna, és együtt és ragyogó egészet alkotnak.
A tökéleteset, persze, itt nem szubjektív értelemben gondolom, hiszen kinek jobban tetszik valami, kinek kevésbé. Lám, a recenzor is talált olyasmiket benne a (filmben), amikkel nem teljesen elégedett. Arra értem a tökéleteset, hogy mindezzel együtt is rendben van, semmilyen drámai probléma nincs vele, semmi sem mondható, amit "hű, de elbaltázott!" volna az író / a rendező. A könyv olvasása és a film megtekintése is kitűnő élmény, emlékezetes. Ilyen párost pedig, mondom, talán nem is ismerek még egyet.
(A filmben megemlíteném az orvos karaterét, kis szerep, csak a játékidő kisebb részében van jelen, mégis nagyon erős figura, és Herbert Lom is finom eleganciával, empátiával kelti életre. Nagyon jó Kertész Péter mint magyar hangja.)