Pedig nemrégiben rukkolt elő a csúccsal: az Időzsaruval. Hogy szerepelhetett egyből utána egy ilyen szemétben? Nem mintha ez a film megbukott volna. Ez volt az egyik első videojáték adaptáció, és korrekt bevételt hozott a producereknek. Nem ismerem az eredeti játékot, így nincs összehasonlítási alapom, de láttam már filmeket életemben és azokhoz képest ez nemigen állja meg a helyét. Nézzük a karaktereke! Bár főszereplőnek Van Damme-ot tüntették fel, valójában nincs főszereplője a Street Fighternek. Csak és kizárólag huszadrangú karikatúraszereplők mászkálnak idióta jelmezekben. És kivétel nélkül mind ripacskodnak. Van Damme vörös haja valami elképesztően ciki. Raul Julia főgonosza pedig nem csak megelőzi, de fel is múlja Arnold Schwarzenegger legendás alakítását a Batman & Robinban. Persze negatív értelemben. A piroshajú Hulkról pedig akkor még nem is szóltam. Még Az utolsó mohikánban felejthetetlen gonosztevőt alakító Wes Studinak sincs ebben a filmben semmilyen kisugárzása.

Érdekes belegondolni, hogy miért feliratosan ment annakidején a mozikban, hisz egyértelmű, hogy ezt a logikátlan, buta primitívséget talán csak a gyerekek tudják élvezni. A Street Fighter gyakran vígjátéknak tűnik. Ezzel még nem is lenne baj, csak egyszerűen nem lehet rajta röhögni, annyira erőltetettek a „poénok”. A hülye ötletekről már nem is beszélve: a teniszlabdát lövő fegyverek és a Bison pénz… fúúú. Nagyon nem kellettek volna. Bár végülis sok kárt nem okoztak a filmnek.

De gondolhatnátok, hogy akkor legalább a verekedések rendben vannak. De nem. A bunyók is gagyik, rosszul megvágottak, satöbbi. A finálé, amikor a super Raul Julia a világítós csukájával össze-vissza repked… hát… nincs hozzáfűznivalóm. Ráadásul az egész annyira el van nyújtva, hogy komolyan azt hittem már sose lesz vége ennek a filmnek. De aztán szerencsére csak vége lett. Egy kínszenvedés volt. Ekkora költségvetésű giccset csinálni… Ilyen drága baromságot... Szerencsére csak két ilyen film van. Ez és a Batman & Robin. Hiába villantak be kellemes emlékek és pillanatok néhol. Hiába emlékeztem néhány jelenetre, és arra a kisfiúra, aki végre moziban láthatta a kedvencét… A Street Fighter Van Damme eddigi legrosszabb filmjeivel szemben is alulmarad, mind a Karatetigris, mind a Cyborg felülmúlja. Előbbi legalább vicces, míg utóbbinak legalább van némi hangulata. És nem is ilyen hosszúak.

Kimondom az ítéletet: a Street Fighter felnőtt fejjel egyszerűen nézhetetlen.

Mivel ettől a filmtől kezdve már nem igazán követtem figyelemmel a belga művészúr pályafutását, (nem, nem az öt évesen ért csalódás miatt) ezért a továbbiakban már csak szemezgetni fogok a későbbi alkotásaiból. A nosztalgia faktor gyakorlatilag megszűnik innentől kezdve…