Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Ian Fleming, aki megteremtette a 20. század második felének legemblematikusabb mozihősét, James Bondot. Kezdetben azonban nem mentek ilyen simán a dolgok; a legtöbb kísérlet a 007-es ügynök megfilmesítésre az ötvenes években vagy kudarcot vallott (Commander Jamaica), vagy visszhang nélkül maradt (’54-es Casino Royale). Egyik ilyen kudarc volt a James Bond, titkosügynök című tervezet is, amelyet Kevin McCloryval és Jack Whittinghammel közösen készített. Mivel ebből sem lett semmi, Fleming a felgyülemlett ötletekből megírta a Tűzgolyó című regényét. Természetesen ezért beperelték őt a többiek, emiatt a meg nem valósult film miatt rengeteg jogi hercehurca adódott az elkövetkezendő 30 évben. És emiatt nem a Tűzgolyó lett a legelső Bond film, majd amikor mégis elkészülhetett, McClory akkor is túlzottan beleártotta magát (túl sok vízalatti jelenet). Később A kém, aki szeretett engem forgatása előtt is beperelte McClory a producereket. Végül 1983-ban pedig két 007-es is a moziba került, McCloryt ugyanis nem nagyon zavarta, hogy egyszer már feldolgozták ezt a történetet Tűzgolyó címmel.

Na de nézzük milyen is lett az elkészült mű, az eddig egyetlen 007-es újrafeldolgozás.

Az elejéről természetesen hiányzik a „gunbarrel”, és a szokásos jellegzetes főcím is, de maga a zene kellőképpen „bondos”. Minikalanddal indítunk, de inkább egy ’80-as évekbeli B-filmre emlékeztet, semmint egy Bond-filmre. Connery pedig már 12 évvel korábban is szemmel láthatólag unta a szerepet, eddigre ráadásul már eléggé meg is öregedett, bár a szemében még mindig ott van a csibészség, de teljesen hiteltelen a szerepben. Szerencsére a 007-es karaktere megmaradt annak, ami volt, de Conneryhez mérten túl sok az önirónia, ráadásul messze nem olyan kifinomult, mint Moore-nál. A nők iránta való rajongása is teljesen hülyeség, ilyen még a ’60-as években sem volt. A Bond lányok azonban szerencsére nem okoznak csalódást, Barbara Carrera és Kim Basinger egyaránt gyönyörűek és káprázatosak, egy rossz szavam nem lehet rájuk. Barbara Carrera karaktere azonban nem szerepel az eredeti regényben, csak az eredeti filmben, igaz más néven. Broccoliék ezért nyugodt szívvel perelhették volna McCloryt, ahogy azért is, mert lenyúlta Blofeld macskáját, eredetileg ugyanis az sem szerepelt a könyvben. Blofeld Max von Sydow alakításában inkább egy jóságos nagypapának tűnik, az általa vezetett bűnszövetkezet pedig olyan, mint egy sznob nyugdíjasotthon teadélutánja. Klaus Maria Brandauer szintén nem alkot semmit, Largoja tökéletesen jellegtelen marad. Az ’új’ M pedig a kor akciófilmjeinek gyenge, üvöltözős rendőrfőnökeire hasonlít, semmint az angol titkosszolgálat tiszteletreméltó vezetőjére. Q-t ezúttal Algernonnak hívják és ő Bond egyik haverja. Mr. Bean is kapott egy rövidke szerepet, aki egyáltalán nem illene bele egy 007-es műbe, de ebbe a paródiaszerű, gyermeteg filmben inkább egy üdítő színfolt.
A Tűzgolyóval összehasonlítva láthatjuk, hogy próbáltak minél több dologban különbözni, hogy az egyszeri átlagnézőnek ne tűnjön fel a hasonlóság. A Tűzgolyó sokkal elegánsabb volt, ebben az egész filmben van valami nagyon pitiszerűség…nem találja meg azt az egyensúlyt, amit Broccoliék a Dr. No óta fenntartanak. Ezenkívül az egész teljesen gagyi. Az elején még azt hittem Connery mackógatyás verekedős-menekülős-pisis jelenete a film mélypontja. Aztán jöttek a videójátékok, gyerekes utalások, a tollas gyilkosság, és a hihetetlenül elbénázott és 30 évvel lemaradt kísérőzene, ami még a viszonylag jól sikerült jeleneteket (cápás, illetve motoros) is teljesen elrontja. Ezen pedig nem segítenek a jól kiválasztott helyszínek sem. A díszlettervezés pedig nagyon messze elmarad a hivatalos filmektől, a cselekményvezetés pedig teljesen logikátlan. Az a néhány jó beszólás sem menti meg a filmet, amit egyébként sikerült kiizzadni magukból az alkotóknak. Az egyetlen figyelemreméltó dolog Brandauer és Basinger csókjelenete után maradt nyálcsóva, illetve a végén szép a medence. De túl sok ideig kell néznünk Connery szőrös lábait is, amire ennyire nem voltam kíváncsi. A fináléra, ahogy az egész filmre a legkifejezőbb szó szerintem a gagyi.

Szeretném még hozzátenni, hogy minden negatív előítélet nélkül néztem meg a filmet, de sajnos borzasztóra sikeredett, a vele egy évben készült Polipka ezerszer jobb, pedig az sem tartozik a kedvenceim közé. Nem értem, hogy sikerült majdnem azonos bevételt elérnie, ahogy azt sem, hogy ilyen rendezővel és színészekkel, hogy sikerült ennyire gyenge filmet összehozni. A helyszínek nem rosszak, van két viszonylag jól megcsinált jelenet, két gyönyörű nő, no meg pár beköpés… És ennyi. A többi mind vérgagyi, szinte kár volt elkészülnie ennek a filmnek. Nem csak a producerek miatt nem tartozik bele a sorozatba, hanem sajnos a színvonala miatt sem.

5 komment

Címkék: 007

A bejegyzés trackback címe:

https://santinofilm.blog.hu/api/trackback/id/tr781691851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HUNGARIAN James Bond 007 CLUB 2010.01.28. 15:32:33

Óóóó, ezt nagyon lehúztad! :(((
És a DVD kiadást már meg se említetted...
Azért ennyire nem volt rossz a film.
Tudod:
Sohase mondd, hogy soha! :))

symor 2011.05.23. 13:12:19

Szia!

Nem olyan rég elkezdtem fejleszteni a net talán legnagyobb magyar James Bond-képtárát a Starity.hu oldal keretein belül James Bond Album címen. Mindeddig 1521 képet töltöttem fel átlag 750x, 3000x felbontásban a filmek időrendjének és a bejegyzések témájának alárendelve (pl. Ők voltak a '60-es évek Bond-lányai; ..'70-es évek..;.. '80-as évek... és így tovább). A képek feltöltése mellett rövid bejegyzéseket írok arról, hogyan változott pl. a nők szerepe a Bond-mozikban, miképpen volt ez szinkronban a társadalom nemi szerepeinek alakulásával és a többi... Szóval nem csupán képeket töltök fel különböző kategóriák szerint, hanem megpróbálok némileg értő kommentárt nyújtani ahhoz, hogy a téma látogatói értsék ki kicsoda és milyen jelentőséggel bírt.

Nagyjából még 3000 válogatott képet (promo, plakát, grafika, kiemelt jelenet) és úgy 100 videót (előzetes, legjobb jelenet, szereplők, fanvideók, kulisszatitkok) készülök feltenni az Albumba, melyhez magyarázó és értekező bejegyzéseket fűzök hozzá. Emiatt írok most neked, mivel a saját véleményemen túl, filmmagazinok (Cinema), neves hírlapok (Times, Washington Post, Der Spiegel) és különböző a Bond-filmekkel foglalkozó blogok véleményét is idézni szeretném, amikor az Albumban az egyes filmek kritikai megítélésének témájához érek.

Az engedélyedet szeretném kérni, hogy a Bond-filmekről született írásaid bizonyos részeit idézhessem a James Bond Albumban! Ezek az idézett részek nem fednék le a teljes kritikát, csak bizonyos részleteit, és minden esetben szerepelne a felhasznált sorok mellett, hogy a teljes kritikát a Monty.blog.hu-n olvashatjátok. Az Albumot, amelyet létrehoztam nagyjából 800-an látogatják és a szám növekszik, szóval talán új közönséget is nyerne ezzel a blogod, ha beleegyezel, hogy idézzelek mások és a magam véleménye mellett.

symor 2011.05.23. 13:22:28

Elnézést, a sablon e-mail szöveg részeként maradt bent egy másik blogger címe.

Természetesen a tőled idézett Filmélmény-részletek mellett ez szerepelne:
"...a teljes kritikát a santinofilm.blog.hu-n olvashatjátok".

Alig vannak néhányan a magyar blogvilágban, aki ilyen mélységekig és értően írtak a Bond-filmekről, mint ahogy te is. Ezért a legjobbakat felkeresem ezzel a kéréssel.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2011.05.23. 23:24:16

Szia!

Nem semmi ez a vállalkozás, amibe kezdesz. Természetesen szívesen hozzájárulok ehhez, majd szeretném tudni az oldal címét, ahová ezek kerülnek. Továbbá leírnád ide ezeket a blogokat, kíváncsi vagyok rájuk...

Sok sikert az oldaladhoz!

symor 2011.05.24. 00:06:02

@Santino89:
Félreértettél, vagy rosszul fejeztem ki magam :)
Nem saját oldalt indítottam, hanem a Starity.hu képmegosztó oldal berkein belül egy James Bond Album témát, ahol több ezer képet és egypár jobb videót osztok meg.

Ezzel megspórolom a saját oldal minden költségét és karbantartásának baját, és egyébként sem kívánok a James Bond Fan Klub örökébe lépni, melynek még működő saját oldala van.

Még nagyon az elején járok a dolognak azzal az 1521 képpel is, ami már felkerült. Eddig egyedi, grafikus plakátokat és a Bond-lányok sorát szedtem filmek szerinti kategóriákba egymás után, válogatott képekkel. A Bond-lányok témakörét lezárva kerülnek sorra a hozzá tartozó videóanyagok, majd maguk a filmek sajtómegítélésük, blogbejegyzések tükrében stb.

Két oldalt ajánlhatok elsőként. Az egyik ahonnan a felhasznált képanyag egy részét szerzem, illetve információkat arról, hogy a különböző illusztrációk honnan gyűjthetem be (ha lehetséges, a létező legjobb felbontásban).

illustrated007.blogspot.com
- informatív és szemgyönyörködtető, angol oldal

Monty.blog.hu
- irodalommal, zenével és filmművészettel egyaránt foglalkozó blog, a te oldaladon kívül ezen található az egyik legátfogóbb Bond-elemzés. Az oldalgazda kiváló fordítóként ülteti át magyarra egyes bejegyzéseinél külföldi kiadású könyvek részleteit, vagy dalok sorait, köztük több Bond-főcímdalét is.

A Starity.hu-n regisztrációval a Fórum/Társalgó/James Bond Album alatt találod meg, amit eddig feltöltöttem (szerény kezdet, de lassan gyarapítom).

Köszönöm az engedélyed, további jó blogolást!
süti beállítások módosítása