2009.09.27. 19:19
Ollókezű Edward
Ennek az írásnak a szerző által feljavított, kiegészített változatát megtalálhatjátok a FILMBOOK.blog.hu-n!
Tim Burton az 1989-es hatalmas sikereket elért Batman után, de még a jóval vitatottabb (ám szerintem szintén zseniális) Batman visszatér előtt forgatott egy filmet, amelyben végre, életében először teljesen szabad kezet kapott, hisz nemcsak rendezőként, hanem producerként és társforgatókönyvíróként is felelt az alkotásért, melyet egy gyermekkori rajza ihletett. Az elkészült mű véleményem szerint több mint egy esszenciális Tim Burton alkotás. Ez minden idők legszebb meséje.
Persze ez a mese nem feltétlenül gyerekeknek való; ahhoz túl rémisztő az ollókezű ember és a gyerekek egészen biztos nem érthetik meg a filmet. Tim Burton ahogy mindig, most is felnőtteknek szóló mesét készített nekünk, amely telis-tele van varázslatos, hátborzongatóan szép pillanatokkal.
A film hangulata szó szerint az első képkockákkal (20th Century logo éjszaka hóesésben) magával ragadott. Ezt követi egy lélegzetelállítóan stílusos főcím a később megjelenő momentumokkal és a rendező örök munkatársának Danny Elfmannek kiváló zenéjével, amely nemcsak a hangulatot és az érzelmeket festi alá tökéletesen, de egyúttal elmélyíti az egész filmet. Nem mellékesen pedig önmagában hallgatva is csodálatos. Danny Elfman aki annyi kiváló score-t jegyez, megalkotta az egyik legjobb filmzenét, amit valaha halottam, igazán sokat dob az amúgy is remek összképen.
A főcím végén egy sötét kastélyt láthatunk a hegyen, majd egy klasszikus mesebeli kezdéssel indít Burton: régi bútorok, tűz a hatalmas kandallóban, odakint esik a hó, a nagymama pedig mesél az unokájának arról, hogy miért is esik a hó. Elkezdődik a mese a mesében; a meleg családi fészekből a kamera a kastély felé veszi az irányt. Könnyen kiszúrhatjuk a makett felvételeket, de igazából ez csak még bájosabbá teszi ezt a CGI korszak előtti mesefilmet.
Az expozícióban megismerjük a szereplőket és a közeget, amelyben valószínűleg a kis Tim felnőtt. A szereplők egytől egyig unalmas sablonkarakterek a szexéhes háziasszonytól, a megértő anyukáig (Dianne Wiest hozza a tőle megszokott szerepet).A kisváros házai mind pasztellszínűek, mind egyformák, ahogy a férjek is egyforma autóval, ugyanakkor mennek dolgozni. Valószínűleg ugyanazt a munkát is végzik, de ezt nem tudom. Az Avon Lady-t ez az unalmas élet és sikertelenség viszi fel a szürreálisan a városka fölé magasodó kastélyba, ahol egy sövényszobrokkal teli, csodálatos kertet talál. Ez a hely jelképezi magát Edwardot is. Messziről sötét és félelmetes, de közelebbről megtekintve gyönyörű. Ezekben a jelenetekben megcsodálhatjuk az egyéni, tipikusan burtoni, sötét látványtereket. Burton egyébként először musicalt akart készíteni ebből az anyagból, de később elvetette az ötletet. (Persze pár évvel később, ahogy lenni szokott ténylegesen musicallé dolgozták át színházban a filmet). Most pedig a Sweeney Todd is mutat némi hasonlóságot az Ollókezűvel.
Aki szerintem az esszenciális Burton-figura, erősen hajlok rá, hogy ő a rendező filmbeli alteregója, a csúnya, magányos kívülálló, de alapjában véve naiv, jószívű, kedves művész, akit nem fogad el a környezete. Szerintem ő Burton kamaszkori énjének, álomvilágának a kiteljesedése. Erre a szerepre pedig a rendező felfedezte magának Johnny Deppet, akivel azóta öt filmen dolgozott együtt. Depp pedig kiválóan alakítja a figurát a remek smink alatt, úgy, hogy lényegében egyetlen arckifejezéssel kénytelen játszani. Mégis tökéletesen együtt érezhetünk a zavarodott, ám szeretetteli figurával. Elképzelni is nehéz, hogy a stúdió eredetileg Tom Cruise-nak ajánlotta fel ezt a szerepet, de ő hál’ istennek nem jött ki valami jól Burtonnel. Michael Jackson is vágyott a szerepre, de azért szerencsére annyira még ez a film sem bizarr. Egy másik jelölt Robert Downey Jr. azonban minden bizonnyal szintén nagyszerű lett volna a szerepben. Ahogyan Depp is az; egy pillanatra sem játssza túl a szerepet, lényegében a szemével, a mozdulataival mutatja be a szeretetre éhes, magányos figurát. Ollókezeinek nem pusztán gyakorlati haszna van, hanem egyúttal metaforák is Edward emberi kapcsolataira. Nem tud senkit megérinteni, mert legapróbb érintése is megsérti a másikat. Nem tud kommunikálni, kapcsolatot teremteni, amikor mégis megpróbálja akkor is rosszul sül el.
A később előforduló flashback-ekben, amelyek időnként megszakítják a történetet, választ kapunk Edward eredetére, mellyel Burton a Frankenstein-mítoszt idézi meg, ami már gyerekkora óta nagy hatással volt rá. (Első élőszereplős filmje a Frankenweenie című remek kis szösszenet is ebből a témából merített). Ezenkívül a rendező nagy példaképe az ’50-es évek Hammer-horrorjainak sztárja Vincent Price alakítja a feltaláló szerepét, akinek ez volt az utolsó alakítása. (Őt már legelső filmjében a Vincent-ben is megidézte. Ezeket a kisfilmeket, ha jól emlékszem, akkor a Karácsonyi lidércnyomás extrái közt lehet megtalálni, bár sokkal helyénvalóbb lenne az Ollókezű mellett.) A Frankenstein-mítosz itt annyiban módosul, hogy a feltaláló sem hibáztatható teremtményéért, hisz meghalt mielőtt befejezhette volna, és Edward sem válik gonosszá vagy szörnyeteggé. A teremtés morális kérdéseit szerencsére nem feszegetik, nem is lenne helyénvaló ebben a mesében.
Edward nehézkesen próbál belebújni kisvárosi anyukától kapott ruhába, ahogy a kisvárosi létbe sem igazán tud belebújni. A gondoskodó anyuka segít neki, de ettől még nem lesz az igazi. Az átlagamerikai, főleg a háztartásbeli asszonyok azonban rendesen megkapják a magukét; az egész filmben karikatúraként jelenik meg az unatkozó, minden pletykára vadászó háziasszony, akiket valószínűleg a rendező sem kedvel igazán. De mégsem tud annyira sértő lenni, hogy bárkit igazán megbántson, lényegében a humort szolgálja ez a szál. Ahogy Edward csetlései, botlásai, megmosolyogtató viselkedése a számára teljesen új helyzetben. Kezdetben Edward egyfajta szenzáció a képmutató városban, majd virtuóz, művészi ollótechnikáját igyekszik mindenki kihasználni, először kertészként, majd kutya- végül pedig női fodrászként. Később, mikor már nincs rá többet szükség, az első adandó alkalommal kiveti magából a közösség, sőt ellene fordul, és üldözni kezdi, ahogy a film végén a kutya is otthagyja, miután lenyisszantja a szeméről a szőrét. Edward ekkor szakítja szét a ruháit, jelezve, hogy már ő sem akar többé ide tartozni. Ezt egyfajta szimbolikus művészsors ábrázolásnak is be lehet tudni.
A történet másik fontos összetevője, az egész sava-borsa a szépség és a szörnyeteg örök témája, amely szerencsére egy pillanatra sem válik nyálassá (a főhősök még csak nem is csókolóznak). Az ebben a filmben egyszerűen és hétköznapian gyönyörű Winona Ryder szép hosszú szőke hajával, hatalmas őzike szemeivel már önmagában tökéletes lenne a szerepre, ehhez párosul még színészi tehetsége; méltó partnerévé válik a főhősnek, mivel remekül ábrázolja a történtek hatására megváltozó tinédzsert.
Először egy képen láthatjuk meg, Edward már akkor beleszeret a később tipikus pomponos tinilányként ábrázolt Kimbe. A film elkészülte előtt pár évvel még az ilyen pomponos lányok gúnyolódtak az ifjú Ryderen, aki nem kisebb szerepet passzolt Tim Burton kedvéért, mint Mary Corleone karakterét A keresztapa harmadik részében. Ryder és Depp pedig már a forgatás előtt jóval egymásba szerettek és ez érződik is a filmen, megvan köztük az a bizonyos szikra, aminek meg kell lennie. Kezdetben azonban a két főhős első remekül megírt, kudarcba fordult találkozásuk, illetve Kim pánikszerű reakciói után is megmarad közönyösnek és elutasítónak a városka új sztárja iránt. Edwardhoz való hozzáállása az egész film alatt pontosan ellentétes a környezet hozzáállásával. Kim akkor kezdi el felfedezni Edward valós értékeit, mikor a kisváros már nem akarja befogadni. Először csak rájön, hogy az ollókezű szerelmes belé, később már sajnálja és lelkiismeret furdalást érez miatta, majd felébred benne egyfajta csodálat is. Ennek és az egész filmnek az egyik érzelmi csúcspontja, mikor Edward jégszobrot farag a kertben, Kim észreveszi és táncolni kezd a lehulló hóesésben. Közben Danny Elfman csodálatos zenéje is kiteljesedik. Ez az egyszerű, hatásos jelenet szerintem a filmtörténet legszebb pillanatai közé sorolható. Tökéletesen bizonyítja, hogy Burton egy vizuális zseni, aki nem mellesleg remekül ért az érzelmekhez is. A sötétben elbújó furcsaságokat, mint amilyen Edward is, meg egyenesen imádja.
A szerelmi háromszög sem maradhat el, így Kim gerinctelen pasija lesz az ügyeletes főgonosz, a történet katalizátora. Miatta történik a betörés, ami miatt Kim közelebb kerül Edwarhoz, viszont a városka épp ennek hatására fordul el tőle. Végül, mikor már Kim-et is bántja, kiprovokálja a méltó büntetését.
A film vége a legszebb; mikor már mindenki, az anyuka, Kim és Edward is belátja, hogy az ollókezűnek az a legjobb, ha fent marad magányosan, egyedül a kastélyban, nem pedig a városban, ahol sosem fogják befogadni. A nagymamáról kiderül, hogy ő Kim megöregedve, és ezzel befejeződik, mind a film, mind a kerettörténet. Már réges-rég elfelejtettük, hogy is kezdődött ez a mese (miért esik a hó), mikor megkapjuk a választ. Edward magányában azóta jégszobrokat farag szerelméről, akit azóta sem látott és azért esik a hó. Kim pedig azóta táncol a hóesésben. Mikor először láttam ezt
a befejezést, katartikus hatással volt rám, akkori cinikus kamaszlelkem menthetetlenül sírva fakadt, és azóta is elszorul a torkom, akárhányszor is nézem újra a filmet. Csodás képsorokat láthatunk közben, Elfman zenéje pedig felerősíti a hatást. Az meg külön jó ötlet volt, hogy a film vége karácsonykor játszódik, így egy évben legalább egyszer mindig megnézem.
A történet és a forgatókönyv egyszerű, pontos, érthető, archetípusokból építkező, ötletes, helyenként humoros, helyenként megható megírása azonban csak egy összetevő a film vizualitása, zenéje, hangulata és az ezek összessége miatt rám gyakorolt hatása mellett. Az esszenciális burtoni figurák, a hangulat, a remek fényképezés, a felülmúlhatatlan zene teszi ezt a filmet igazán különlegessé. És az olyan csodálatos pillanatok, mint amikor Kim, arra kéri Edwardot, hogy ölelje meg, mire ő azt válaszolja, hogy nem tudja. Majd Kim segít neki és végre megölelhetik egymást.
A stúdióvezetőknek némi csalódást jelentett az Ollókezű Edward. Az E.T. és a Batman sikerreceptjének összetevőiből, hasonlóan hatalmas sikerre vágytak. A film azonban világszerte „csak” 56 millió dollárt termelt, de ez még így is majdnem megháromszorozta az eredeti 20 milliós költségvetést és az év 20. legsikeresebb filmje lett. Később pedig VHS-en és lézerlemezen, majd DVD-n és Blue-ray-en igazi kultuszfilm vált belőle. A kritikai fogadtatása egyoldalúan pozitív volt akkor, és az is maradt mind a mai napig. ( A Rottentomatoes-on 93%-ot kapott, az imdb-n 7.9 csillaga van.) Csak egy negatív kritikát olvastam a filmről, a Filmvilágban egy európai művészfilmeken edződött amcsigyűlölő, kőszívű őskövület tiporta sárba az Ollókezűt, de kiérződött a cikkből, hogy oda se figyelt rendesen, csak azt tudta, hogy a lenyűgöző látványvilág nem tetszett neki. Rajta kívül még Roger Ebert a híres amerikai kritikus vetette Burton szemére a karakterek egysíkúságát és sablonosságát. Ebben teljesen igaza volt, csakhogy ez teljesen szándékos volt Burton részéről, ezzel is érzékeltette a történet meseszerűségét, növelte a film humorát és egyértelművé tette a mondanivalót is.
Az Ollókezű Edward szerintem Burton életművének csúcsa, egyértelműen a rendező legjobbja, ars poeticaként is felfogható, egyfajta vallomásnak. Teljesen biztos vagyok benne, hogy önéletrajzi ihletésű a film, na nem mintha Burton is egy ollókezű lény lett volna, de ahogyan Edward, úgy ő is egy különc, kitaszított művész volt fiatalkorában, aki senkit sem tudott megérinteni, vagy megérteni. A film ebből az érzelem és álomvilágból építkezik. Ha nem a saját érzéseit dolgozta volna fel, akkor nem lenne a kész alkotás ilyen hátborzongatóan gyönyörű. Az Ollókezű Edward egy vérbeli hollywoodi szerzői film, amely elég nagy költségvetésből készülhetett, de készítőjét szerencsére semmiben sem korlátozták. Később ő maga is azt nyilatkozta, hogy ez a legszemélyesebb filmje. Nos szerintem a legjobb is.
3 komment
Címkék: mese vígjáték dráma romantikus tim burton
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sebzett 2010.08.25. 01:28:42
Sebzett 2010.08.25. 02:02:01
www.youtube.com/watch?v=1SI7XjV7fec
