2009.09.24. 23:32
A postás mindig kétszer csenget
Először az eredeti regényt olvastam el, ami szikár volt és nyomasztó. Egy délután alatt ki lehet végezni a könyvet, de aki egyszer olvasta többet nem felejti. És bár nagyon rövid, mégis minden benne van, amit a későbbi filmek egyenként feldolgoztak. Megnéztem a 40es években készült stílusos hollywoodi film noir verziót, ami a kor igényeit figyelembe véve egy elég hű adaptáció volt, néhány emlékezetes jelenettel, és két akkori sztárral, Lana Turnerrel és James Garfielddal. Majd következett a Megszállotság Visconti rendezésében, amely az olasz neorealizmus nyitófilmje. Filmtörténetileg ez a legértékesebb verzió, ez vitathatatlan, de mai szemmel nézve nem nyújt túl sokat. Nekem nem is igazán tetszett, túl hosszúnak találtam, ráadásul tele volt olyan epizódokkal, amiket feleslegesnek éreztem a regény és az első film után. De ez persze csak az én véleményem.
Ezek a változatok elég könnyen beszerezhetőek voltak, viszont a "legújabb" a Jack Nicholson-Jessica Lange párossal már nem annyira. Évek óta vártam már, hogy meg tudjam nézni. Látatlanban is úgy gondoltam, hogy na majd ez lesz a legjobb. Most végre leadta a Duna tv annyi év után, nekem pedig sikerült megnéznem.
Hát sajnos kissé csalódott vagyok. Az, hogy a regény egyik fő motívuma a két szereplő szexuálisan túlfűtött viszonya végre hangsúlyos lett a filmben is, az mindenképpen jó pont. A két sztárban sem kell kételkedni, mindketten kiválóan játszanak, szinte tapintható a kettejük közti vonzalom. Mindketten karizmatikus, vonzó és remek színészek, ez vitathatatlan, a szexjelenetek nélkül is éreznénk, mennyire odavannak egymásért. 
Viszont valamiért egy kicsit túlkorosnak éreztem mindkettejüket a szerepben. 5-6 vagy akár 10 évvel korábban kellett volna eljátszaniuk ezt a szerepet. Nicholson negyvenvalahány éves csavargónak tűnik a filmben, ami már egy kicsit hiteltelenebb. Ráadásul így az archetipikus történet (gazdag, idősebb férj, fiatal feleség és annak fiatal szeretője) is veszít az erejéből, hisz nincs olyan nagy korkülönbség köztük. A szexjelenetek prűdsége kissé meglepett, mert bár a főhősök egymás iránti megszállottságát remekül sikerül érzékeltetni, de például a nagyon hasonló témájú, és nagyjából ugyanekkor készült A test melegében ez a vonal mégis sokkal jobban sikerült.
Továbbá ebben a filmben kezdett el a férj viselkedése is dühíteni. Egyszerűen nem hiszem el, hogy olyan hülye, hogy ne sejtsen semmit. Gond nélkül elutazik bármikor, hátrahagyva gyönyörű feleségét egy jöttment csavargóval. Meg azon is csodálkoztam, hogy ott a semmi közepén milyen jó kis görög kolónia él. Dehát mindegy, ez csak kötözködés a részemről a legjobban nem ez zavart.
Hanem a film stúdiószaga. Ez a régi 40-50es fekete-fehér stúdiófilmeknek egyfajta bájt kölcsönöz, meg hangulatot, de egy 80-as évekbeli színes filmnél már borzasztóan zavaró. Ekkor már talán kicsit több kellene. Félre ne értsetek nem az a bajom, hogy egy 40es években játszódó filmet stúdióban forgatnak, természetesen tudom, hogy rengeteg film készül stúdiókban és fog a jövőben is. Nem ez a baj, hanem az, hogy ez nem kellene hogy ennyire észrevehető legyen egy ilyen idős filmnél. Ha csak Nicholson filmjeinél maradunk; egyáltalán nem volt feltűnő vagy zavaró ugyanez a 7 évvel korábban készült Kínai negyednél. Igazából az egész filmmel az a probléma, hogy merész akart lenni a témával, de annyira azért mégse. Egyszerre próbált meg újító és régimódi lenni, de ez nagyon nem jött össze.
Nem véletlen, hogy annak idején meg is bukott a film. Mielőtt nem láttam, azt hittem azért, mert túlságosan újító volt a maga nemében.
De nem.
Épp azért, mert túlságosan régimódi volt a ’80-as években. Persze Nicholson és Lange miatt feltétlen érdemes megnézni.
Na meg a kiváló magyar szinkron miatt is. Én általában nagyon nem szeretem Jack filmjeit szinkronnal nézni, mert annyira jó hangja van, hogy szinte vétek leszinkronizálni, de ebben a filmben Reviczky teljesen átveszi Nicholson beszédstílusát, hanghordozását és kellően magyarosítja. (Érdemes összehasonlítani a későbbi Tégla című filmmel, ahol az egyébként kiváló szinkront épp Reviczky Nicholson alakítása cseszi el, és teszi élvezhetetlenné az egészet.) Hernádi Judit pedig szintén tökéletes Jessica Lange-ként, a szöveg is remekül van megírva és a mellékszereplők hangjait is jól választották ki (főleg a zugügyvéd szerepében Balázs Pétert). Tehát egy igazi klasszikus magyar szinkronnal van dolgunk. Bár a film végén azt mondják 1976-ban készült a szinkron, ami elég érdekes egy ’81-es filmnél, na de mindegy.
A film legvége ismét problémás nekem. A nézőre bízza tulajdonképpen a befejezést, így azonban csak pont azt az egyet nem tudjuk meg (ha csak ezt a változatot láttuk), hogy a postás miért csenget mindig kétszer.
2 komment
Címkék: dráma jack nicholson
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
