A szerző által átírt, kiegészített cikket megtalálhatod a FILMBoOK.BLOG.HU-n!

Hova lehet még fejlődni a zseniális A bérgyilkos után?

Eredetileg a Szebb holnap harmadik részéről volt szó, mely a vietnami háború idején játszódott volna. A producer Tsui Hark és a rendező végül annyira összekaptak, hogy Hark maga készítette el a filmet, John Woo pedig más szereplőkkel a saját forgatókönyvével látott neki a munkának. A végeredmény egyértelműen Woo-t igazolta. Még Chow Yun Fat fájó hiánya ellenére is sokkal jobban sikerült a Golyó a fejben, mint a Szerelem és halál Saigonban. Bizonyos szempontból pedig még John Woo filmjei közül is kiemelkedik, igaz más szempontból pedig alulteljesít.

A Golyó a fejben a vietnami háború nem csak egy love story történetének hátteréül szolgál, mint a Szebb holnap 3-ban, hanem a történet fontos része ez a háborús zavar és káosz. Nem szétzenélt melodrámát láthatunk a közepesnél alig jobb akciójelenetekkel, hanem egy kőkemény, nagyon megrázó háborús drámát. John Woo jó szokásához híven a nők ezúttal is teljesen háttérbe szorulnak. A főhős, Ben feleségének gyakorlatilag semmibe sincs beleszólása, épphogy csak feltűnik a film elején és a végén. A szomorú szemű énekesnő eleinte fontos szereplőnek tűnik, de váratlanul őt is teljesen kivonják a sztoriból, hogy ismét Woo kedvenc témája, a barátság kerüljön előtérbe. Ebben a filmben a barátság nem olyan megingathatatlan kőszikla, mint a korábbi filmekben (Szebb holnap 1, A bérgyilkos). A három fiatal főhős a film elején felhőtlenül bringázik, és bunyózik a többi sráccal, a végén pedig kinyírják egymást. Ezt pedig végig kimérten, hitelesen ábrázolja a forgatókönyv. És akkor meg is érkeztünk a film egyik sarkalatos pontjához, hogy mivel több a Golyó a fejben, mint Woo korábbi filmjei. A rendező végre felvett maga mellé két forgatókönyvírót, így elbúcsúzhatunk a harmatgyenge dialógusoktól és a hiteltelen karakterábrázolástól. Három hősünk kezdetben szívbéli jóbarátoknak tűnnek, azonban már ekkor is feltűnő, hogy Tom mennyivel ambiciózusabb a többieknél, illetve hogy Ben és Frankie sokkal jobban kötődnek egymáshoz. Tom nem is vesz részt a közös balhéjukban, ami miatt el kell hagyniuk Hongkongot, ő inkább a pénz reményében utazik velük: hátha egyszer Mercedese lesz… és a film végén valóban egy Mercedesben száll szembe egykori barátjával. Ő lenne a negatív hős, legalábbis annak próbálják beállítani, de némely jelenetben mégis Tom jóval ésszerűbb társainál. Például az énekesnő halála után Ben elkezdi bedobálni az aranyat a folyóba. Valóban értelmetlen hülyeség, mégis ezt mutatják nekünk követendő példának. Valójában Ben és Frankie túl kevéssé ragaszkodik az aranyhoz, amely a boldogulásukat jelentené. Tom pedig túlságosan is. Egy kicsit mindkét hozzáállás túlzó, pláne a végzetes lövésnél.  Elég ellentmondásos egy jelenet, pedig ez a film kulcspontja. Frankie szokása szerint hisztizik, mikor csendben kéne lenniük, mert keresik őket a vietnamiak, Tom pedig próbálja elhalkítani, de nem sikerül. Aztán mikor elmennek a vietnamiak, Tom fejbe lövi Frankie-t. De miért? Már sem az életüket, sem az aranyat nem veszélyeztette.

John Woo filmről lévén szó, vegyük górcső alá az akciójeleneteket is. Woo szemmel láthatóan jóval nagyobb költségvetésből dolgozhatott, mint eddig, mégsem olyan emlékezetesek az akciók. A főhősök egyik szorult helyzetből a másikba kerülnek, és kivétel nélkül látványos akciókkal vágják ki magukat, így Woo stílusát ismét megkapjuk; lassítva, brutálisan ömlik a vér. Mivel háborús filmről beszélünk jóval reálisabbak ezek a részek, mint például a Szebb holnap 2-ben. Csakhogy egy háborús filmhez képest egyszerűen ez mégsem elég reális, egy Woo filmhez képest pedig nem elég látványos. Igen, két szék közül a pad alá, ez pedig nagy baj. Annál is inkább, mert elég nevetségesen néz ki, ahogy hőseink a nyílt réten lövik halomra a vietnamiakat, miközben őket senki sem találja el. Kivéve persze azt, akit dramaturgiailag is indokolt. Egy Woo filmnél pedig a lehető legnagyobb probléma lehet, ha nem elég jók az akciójelenetek. A másik gond, hogy tulajdonképpen 50 percet kell várnunk az első komolyabb lövöldözésre, erre pedig eddig még nem volt példa. Némileg kárpótol minket a komoly, drámai hangvétel, ugyanis kétségkívül ez Woo legmegrázóbb filmje. A vietnami fogolytábor borzalmai kétlem, hogy bárkit is hidegen hagynának, ahogy az őrök a foglyokkal lövetik le egymást. Még durvább a már megőrült Frankie pokoljárása. A hihetetlenül morbid fináléban pedig előkerül a koponya, amelyre még pisztolyt is szegeznek.

Ez az a Woo film, amelyből határozottan nem az akciójelenetekre, hanem ezekre a beteges pillanatokra fogunk emlékezni. A végső párbaj, az autósüldözés, illetve a flashbackek hihetetlenül hatásos egyveleget alkotnak, gyakorlatilag már csak emiatt is érdemes megnézni a Golyó a fejbent. Rengeteg mindent elmond a háborúról, a barátságról és a felnőtté válásról. Az alternatív befejezés, amelyben Ben csak simán fejbe lövi Tomot, egyszerűen kevés lett volna ide finálé gyanánt.Ezt az elképesztően szomorú hangulatot remekül ellensúlyozza, illetve festi alá az emlékezetes zene, mely nélkül jóval kevesebbet érne a Golyó a fejben. Bár azt is garantálom, hogy senkinek sem ez lesz a kedvenc filmje Woo-tól, egyszerűen annyira nyomasztó, hogy jó darabig senkinek sem fog eszébe jutni, hogy újra megnézze. A pesszimizmus és a sötét hangulat már odáig fokozódik, hogy ironikusan még azt is kimondják, hogy "nincs holnap". Nemhogy szebb holnap, már egyáltalán holnap sincs... Nem is véletlen, hogy John Woo legközelebb már vígjátékot készített, utána pedig már készülődött is az USA-ba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.