Ennek az írásnak a szerző által feljavított, kiegészített változatát megtalálhatjátok a FILMBOOK.blog.hu-n!

Stephen King első sikeres regényéből készült ez a film a fiatal Brian De Palma rendezésében, akinek szintén ezzel a filmmel kezdett el igazán beindulni a karrierje. Brian De Palma az „új Hollywood” jeles tagja, ő fedezte fel például Robert De Nirót is, nem pedig Scorsese, ahogy a közhiedelem tartja. Egy ilyen filmtől ezek után sok rosszat nem lehet várni, és szerencsénkre nem is kell csalódnunk. Nem úgy, mint a későbbi Stephen King megfilmesítések nagy részében.

Az anya szerepében Piper Laurie szintén elsőrangúan alakítja az őrült vallási fanatikust, de erre a karakterre inkább egy undorító banyát képzeltem volna el, de az is igaz, hogy így érdekes kontrasztba kerül az egész személyisége. Annak ellenére, hogy külsőre nem egy vadállati némber, a vele kapcsolatos jelenetek elég megrázóak és félelmetesek, főleg a legvégén, amikor meg akarja ölni a saját lányát.

Fontos szereplő még a cselszövő Nancy Allen, aki jóval dögösebb, mint regénybeli megfelelője, de ennek csak örülhetünk. Szerintem már csak miatta is érdemes megnézni ezt a filmet ( ezeregy más ok mellett), annyira érzékien szexi a kiscsaj. Vele ellentétben a regénybeli dögös macát Amy Irving egy átlagos kisegérré teszi, de ez persze csak azoknak szúr szemet, akik olvasták a könyvet. Viszont a film komoly hiányossága, hogy nem teszi szerintem teljesen egyértelművé, hogy az eseményeket kiváltó „csínytevésben” Sue és Tommy nem vettek részt. Nem mehetek el szó nélkül a sztárrá válás kapujában álló John Travolta mellett sem, aki szintén feltűnik a filmben. A regénybeli aljas rosszfiú karakter helyett egy idióta hülyegyereket játszik, aki sokkal inkább vicces, semmint félelmetes. Veszekedéseik Nancy Allennel nem két romlott fiatal egymásra találásáról, hanem két éretlen fogyatékos civódásairól szólnak. Van ugyanis a filmnek egy ilyen humorosabb oldala is, amelynek köszönhetően néhol sokkal inkább egy átlag slasher-nek, vagy még inkább tinivígjátéknak tűnik a Carrie, amire a néhol viccesen pornófilmszerű aláfestő zene is rátesz egy lapáttal. Ennek köszönhetően sajnos a két cselszövő halála is teljesen súlytalan, De Palma gyorsan elsiklik a gyilkossági kísérlet témáján.

Ebből talán az is látszik, hogy De Palma-t nem érdekelték túlzottan sem a karakterek, sem a történet misztikus vonala. Viszont nagy hangsúlyt helyezett a vizuális megvalósításra, a feszültségre, és a kiváló szituációkra. A Carrie a mai napig látványos film, tele van különleges és egyedi kamera beállításokkal és mozgásokkal, osztott képmezőkkel, és olyan jelenetekkel, amiket nem tudunk egykönnyen elfelejteni. Mindez ráadásul nem öncélúan, hanem a történetet szolgálva. A báli jelenet például ezerszer jobb, mint a könyv 10 különböző nézőpontból bemutatott változata, pedig De Palma itt is nagyon ügyesen és rá jellemzően túlnyújtja a feszültséget a végtelenségig. Egy hihetetlenül giccses, mégis fenyegető álomjelenet, egyik pillanatról a másikra szürreális rémálommá válik. Ennek a kisebb hatású párjelenetét láthattuk már az első jelenetben is, amikor a kamaszkori lányöltözős álmából hirtelen Carrie menstruációs rémálmába jutottunk. A nagy finálé tobzódik a látványos jelenetekben, Brian De Palma igazán kiélhette magát, szerintem gyakorlatilag emiatt a jelenet miatt rendezte meg a filmet. Tényleg maradandót alkotott, még úgy is, hogy feleannyira sem sikerült monumentálisra, mint a regény befejezése, amelyben Carrie az egész várost lerombolja. Gondolom ezt az akkori trükktechnikával, és költségvetéssel nem igazán lehetett volna hihetően megvalósítani.

Érdemes még elmondani a Carrie-ről, mint könyvadaptációról, hogy szerencsésen elhagytak pár felesleges szálat, és nem bolygatták hálistennek a misztikus dolgokat sem, de a film minden erénye ellenére egyszerűen nem olyan mély, mint a könyv, hiába formáltak ügyesen a könyvbeli gondolatokat jelenetekké. Néhány momentumot eltúloztak kissé, de a könyv lényegi mondanivalóját érintetlenül hagyták, és szerencsére tökéletesen működik a Carrie filmként is, hála többek közt a remek színészeknek, és De Palma egyedi vizuális érzékének.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.