Hát igen. Van Damme bácsitól ez volt az első, amit láttam. Sokáig azt hittem egyben ez az első filmje is, annyira kezdetleges és amatőr az egész kivitelezés. De annyira, hogy például a fényképezés engem leginkább a ’80-as évek videópornóira emlékeztetett. A szinkron is idomul a színvonalhoz, nem elég hogy teljesen steril, de még a szájmozgást se mindig követi. A költségvetés hihetetlenül alacsony lehetett, és ezt a történetet képtelenség ennél egyszerűbben és sablonosabban feldolgozni. Tényleg csak annyi az egész, hogy a főhős bátyját megnyomorítja a gonosz kickbox harcos, mire ő edzeni kezd, majd végül legyőzi. Ráadásul Van Damme ezeket az eseményeket mindenkinek annyiszor elmondja, mint ahányszor a Barátok közt szereplői szokták. Nehogy valaki ne tudja követni a borzasztóan komplikált sztorit…

Tehát a film nagy része gyakorlatilag az edzésből áll, amelynek vannak ugyan mulatságos pillanatai, de nem túl izgalmas, nem kötött le egyáltalán. A táncjelenet a Kickboxer közepén elég váratlanul ért, és borzasztóan cikire sikeredett. Mire kapunk egy kis verekedést, már vége is az egésznek, ráadásul rohadtul emlékeztetett a Véres játékra, csak persze ott jobban csinálták meg. Kellett egy halvány romantik szál is, merthát anélkül nem film a film, úgyhogy ez is letudva. Feltűnik a Van Damme filmekben először a jópofa néger mellékszereplő is, de itt még nincs különösebb jelentősége.

Aztán a gonoszok megerőszakolják a csajt, elrabolják a tolószékes testvért, csalnak, ráadásul még a kutyát is kinyírják. Ez pedig így nem mehet tovább. Gyakorlatilag ez a cselekmény szál csak arra volt jó, hogy legyen egy kis időhúzás, különben nem jött volna össze a másfél óra. A mentőakció például jelentősen zavarta a végső nagy küzdelmet, ahol én inkább egy jó kis bunyóra voltam kíváncsi, nem pedig huszadrangú lövöldözésre. Bár tény, hogy itt is volt egy annyira tipikusan B filmes beállítás, hogy nem tudtam nem vigyorogni rajta. A végső bunyó ugyan elég nyomasztó és látványos, de sajnos kissé valószerűtlen is. Az igazság az, hogy emiatt nem éri meg végigunatkozni az edzést. Amikor Tong Po azt mondja: „úgy vérzel, mint Mylee!” megint sikerült egy jót röhögnöm. Kíváncsi vagyok, hányféleképpen lehet vérezni, és a szerelmesek mindig ugyanúgy véreznek-e...

Ennél egyszerűbb filmet nagyon nehezen tudnék elképzelni. Aki szereti, a nosztalgia mellett valószínűleg pont ezért szereti. Nekem már kiskoromban Van Damme mániám csúcspontján sem tartozott az igazi kedvencek közé. Ha nem olvastam volna az imdb-n, a mai napig azt hinném, hogy ez a művészúr első filmje, annyira kezdetleges. De nem... Valamiért a Véres játék után egy visszafelé fejlődő tendenciát mutatnak a Van Damme-féle csihi puhik.