Sok mindent hallottam már a ’80-as évek kultikus filmjéről, mostanra jutottam el odáig, hogy meg is nézzem. Ahogy elkezdődött, éreztem hogy ezúttal nem fogok csalódni. Vannak filmek, amelyek remekművek, akárhány év is telik el, akármilyen új trend jön. Persze sok olyan is van, amit csak felkaptak annakidején valamilyen oknál fogva. Na ezek sose válnak időtlenné, hanem túlértékeltté és unalmassá a következő generációk szemében. Az országút fantomja nem ilyen. Nagyon erős és időtlen a tipikus ’80-as évekbeli ruhák, frizurák ellenére is. Ennek csak egyik oka a profi megvalósítás és a jó színészek.

Előbb mégis ejtsünk szót ezekről, már csak a kötelező tiszteletkörök miatt is. A sztori egyszerű, de nagyszerű. Egy fiatal srác felvesz egy pszichopata stoppost. Ennyi az alapötlet. Ebből sok jót sikerült kihozni, igy történt, igazi műfaji kavalkádot keveredett az egészből. A történet eleje pszichothriller, vagy horror, utána kapunk egy kis Spielberg-féle Párbaj beütést, majd jöhet a ’70-es évek tipikus autósüldözéses akcióiból egy részlet, a végén pedig westernként fejezzük be az utazást. A műfaji sokaság ellenére az alkotás végig szikár és izgalmas marad. Majdnem 25 éve készült, ehhez képest iszonyat pörgős, egy pillanatnyi időnk sincs unatkozni. Remek jelenetek váltogatják egymást, melyek közül számomra a legjobb, és legfeszültebb Jennifer Jason Leigh autós szörnyűsége volt.

Rutger Hauer a mitikus stoppos szerepében zseniális. A filmtörténet legemlékezetesebb gonosztevői közt a helye, ez nem is lehet vitás. Átható kék szeme, és sejtelmes mosolya mögül érezni lehet a megfoghatatlan gonoszt. Nagyon jól tették, hogy nem magyaráztak meg semmit vele kapcsolatban, mit miért csinál. Nincs szó szomorú gyerekkorról és hasonló baromságokról. Ő egyszerűen ilyen. Maga a gonosz. A többiek is jók, bár rájuk már annyira nem fogunk emlékezni.

Ezt persze bármelyik kritikában megtalálhatjátok, ez még nem ok arra, hogy klaviatúrát ragadjak. Amiért szerintem Az országút fantomja zseniális és kortalanul izgalmas, a profi megvalósítás mellett, az a háttértartalom, amit a sorok között kell megtalálni. Ez ugyanis egy archetipikus sztori, ezért van ránk olyan nagy hatással mind a mai napig. Az egész film egy metafora a felnőtté válásról.

Kifejtem egy kicsit bővebben, hogy egyértelmű legyen. Valamelyik nap olvastam egy cikket, hogy az ősi közösségekben mindig volt egy törzsi rítus, mely alapján a fiúnak férfivé kellett válnia. Ezt több százezer éven át így működött, belénk lett kódolva, annak ellenére, hogy modern korunkban ez már nem divat. Manapság ez csak úgy működik, ha a fiút komoly stressz éri (például egy közeli hozzátartozó halála, vagy egy komoly katasztrófa), amelyben próbára kell tennie magát és miután sikerül neki, már tudja, hogy készen áll, hogy férfiként viselkedjen. Hogy horgásszon, vadásszon, megvédje és eltartsa a családját. Ez persze nem történhet ma már meg mindenkivel, ennek következményeit mindenki láthatja a mai 30-asok generációján. A többség, akit ismerek, még mindig hülye kamaszként viselkedik; otthon élnek, valami kilátástalan munkahelyen dolgoznak, fiatal csajokat próbálnak fűzni szórakozóhelyeken, és gyakran jól leisszák magukat. Képtelenek a felelősségvállalásra, örökké meg akarnak maradni a gyermeki örömben, de hát ezen már túl kellett volna lépniük, így a kényelmes élet ellenére boldogtalanok.

Kanyarodjunk vissza, hogy kapcsolódik ide Az országút fantomja. A főhősünk fiúként indul el, a film végére pedig férfiként áll a westerneket idéző naplementében. Amin keresztül megy a film során, és aminek köszönheti a jellemfejlődését, az pedig a Rutger Hauer okozta terror. „Valami különös kötődés van közöttetek. Érzem” mondja a film vége felé a rendőr ifjú hősünknek. És milyen igaza van. A stoppos mindent azért tesz, hogy a fiú végre képes legyen önállóan és felelősségteljesen dönteni. A legvégén pedig el is éri a célját, tulajdonképpen feláldozza a saját és mások életét, hogy a srác végre azt tegye, amit tennie kell. Talán megfeleltethető egy apafigurának, vagy a főszereplő belső démonjainak ezt mindenki döntse el maga. Mivel ez a folyamat mindenkiben lejátszódott, vagy épp le fog játszódni, ezért érezzük át annyira a filmet, még akkor is ha – akárcsak a rendőr – nem tudjuk megmagyarázni. Csak érezni.

A pörgős cselekmény, a kiváló színészek és a remek rendezés mellett ez a fő oka annak, hogy Az országút fantomja örökre klasszikus és kultfilm marad számunkra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.