Santino89 2010.01.12. 16:55

Dr. No

Az 1962-ben készült Dr. No jelentősége elvitathatatlan. Elindította a világ leghosszabb, legsikeresebb filmsorozatát, mindemellett az első kaland sikeres receptjén azóta se sokat változtattak, miszerint a gyilkosságra felhatalmazott titkos ügynök bejárja a világot, csodaszép nőkkel fekszik le, és ördögi gonosztevőkön diadalmaskodik. Nincs ez másként itt sem.

A Maurice Binder által kitalált nyitóemblémával indítunk, ahogyan későbbi is. Itt még Bob Simmons kaszkadőr lő a kamerába Connery helyett. Rögtön ezután a megszokottól eltérően nem egy főcím előtti kis akciót, vagy bevezetőt láthatunk, hanem maga a főcím következik, mely elég kezdetleges, mondhatnám primitív, de Monty Norman minden részben elhangzó James Bond témája azonnal megteremti a hangulatot. Egy merénylettel indul a cselekmény, a film innentől kezdve nagyon titokzatosnak és modernnek próbál tűnni, valószínűleg ez működött is 45 évvel ezelőtt. Magát James Bondot egy elegáns kaszinóban ismerhetjük meg, miközben nyer, és egy szemrevaló hölggyel flörtöl. Némi késleltetéssel látjuk csak meg (7 évvel később a rosszemlékű Lazenbyt is ugyanezzel a technikával vezették elő), mikor is elhangzik a világ legismertebb bemutatkozása, majd a 007-nek sürgősen távoznia kell egy küldetés miatt, de arra még jut ideje, hogy megbeszéljen egy randevút, miközben felveszi a nyereményét. Ennél „bondosabban” nem is kezdhették volna a filmsorozatot. A Dr. No fektet egyébként a legnagyobb súlyt Bond, a hidegvérű úriember-gyilkos jellemének bemutatására, tulajdonképpeni rá épül az egész movie. Nyíltan flörtöl Miss Moneypennyvel, de M-el profiként beszélgetnek, e filmben még mindenféle irónia nélkül. M odafigyel az embereire, szigorú főnök, így Bondot már első küldetésében jól leszúrja. Talán azért, hogy jobban tudjunk azonosulni az eddig megismert figurával, mert ugyan kit nem hordott már le a főnöke közölünk? Ezenkívül M-től halljuk először azt is, hogy Bondnak engedélye van az ölésre, illetve, hogy Bond már sok mindenen ment keresztül, tapasztalt öreg róka. A sorozat atyja Albert R. Broccoli ehhez valamiért mindig ragaszkodott (az örökösök már nem annyira). Mindenki nagyon jól összeszokottnak tűnik már elsőre is, mintha mindig ezt csinálták volna.
Ekkor tűnt fel, hogy habár szórakoztató a film, elég lassú a tempója, és ez az érzés később sem múlt el. Bár a hideg Londont, melyet kizárólag szobabelsők érzékeltetnek (egy valószínűleg archív külső felvételt leszámítva) felváltja a forró Jamaica, a cselekmény mégsem gyorsul fel, eddigre ráadásul már rengetegszer hallottuk a jellegzetes Bond-témát, melyet ezúttal kicsit agyonhasználtak. A cselekmény leginkább azzal foglalkozik, hogy bemutatja Bond profizmusát, illetve a kémszakmával járó bizonytalanságot, hogy sosem lehet tudni ki kivel van, bár ez ma már elég gyerekesnek tűnik, így inkább az itt még állati vonzerővel rendelkező ifjú Connery alakítását és eleganciáját figyelhetjük. Illetve azt, hogy Conneryt gyakran mutatják alsó kameraállásból, hogy mindig felnézzünk Bondra. Ezzel együtt most már az ellenfél Dr. No nagyságát is érzékeltetni kell a nézővel, amit szintén nem túl kifinomultan tesznek. Közben pedig a 007 itt még nyomoz, így jutunk el egyik jelenetről a másikra; a rendkívül egyszerű történetet kicsit túl részletesen adják elő. De legalább megtudjuk, hogy vodka-martini rázva nem keverve, habár nem Bondtól, hanem egy pincértől később pedig ezzel érzékeltetik Dr. No jól tájékozódottságát. Hatalmát és erejét pedig Ken Adam első ötletes díszlete mutatja be, melynek egyszerűségében rejlik nagyszerűsége. Megkapjuk az első vetített hátteres autós üldözést is, a szokásosan felrobbanó kocsival, illetve a sorozat első gonosz és gyönyörű nőjét. Érdemes az arcát nézni, miközben meglátja Bondot az ajtóban. Persze az ügynök szórakozhat vele, lefekhet vele, majd csapdába csalhatja, aztán hidegvérrel lelőheti a fegyvertelen Dent professzort a lány lakásán. (Vicces baki, hogy közben Connery zoknija fel-le csúszkál). Így megvolt még egy esszenciális Bond-jelenetsor. Első filmjében sem adta három nőnél alább.

A szex és az erőszak ábrázolása sem sokat változott a Bond filmekben azóta. Ami akkor provokatívnak és szókimondónak számított az ma már nem az. Azonban a készítők leragadtak ennél a 60-as évekbeli szintnél, valószínűleg azért, hogy ne legyenek korhatárosak a filmek és így nagyobb bevételt hozzanak. Így paradox módon az erőszak és a szex a lényeg, mégsem kerülnek soha igazán előtérbe. Bár igaz ez a könyvekben sem volt másként. Ian Fleming túlságosan kifinomult volt ahhoz, hogy ilyesmikről részletesen írjon a könyvében. A Dr. No regény például abban különbözik, hogy a film cselekménydúsabb, bemutatja az új hőst James Bondot, illetve hogy kevésbé meseszerű. A regény ezzel szemben sokkal izgalmasabb és a meseszerűség ellenére a részletekben mégis realistább, sőt helyenként durvább és keményebb. Ezenkívül Ian Fleming írói eleganciáját ráruházták Bond alakjára, illetve új szereplőkkel gazdagodott a cselekmény Dent professzorral és Miss Taroval, de az ő szerepük szintén Bond figurájának bemutatása. A könyvben a történet abból indul ki, hogy Dr. No szigetén kitör valami guano botrány. A forgatókönyvírók szerencsére érezték, hogy a sorozatindító filmben nem kéne madárszarral bajlódni.

Dr. No szigetén végre eljön a legendás pillanat, mikor Ursula Andress istennőként előbukkan a habokból. Azóta is ez a helyszín és ez a nő a Bond filmek legjobbjai. Ráadásul még egy poénra is futja:

Honey: What are you doing here? Looking for shells?
Bond: No. I m just looking.

Az 1:08 perc a háttérben zuhogó gyönyörű vízesés és a még szebb Ursula Andress vizes pólóban is nagyszerű pillanat, melyen nem foghat az idő vasfoga. Ursula Andresst újra kellett szinkronizálni erős akcentusa miatt egy Monica van der Zyl nevű hölgy adta hangját a filmhez, mely szintén remek választás volt; ennél kellemesebb, érzékibb, ártatlanabb hangot nem találhattak volna. Egyébként teljesen észrevehetetlen, hogy Andress nem a saját hangján szólal meg. Miután kigyönyörködtük magunkat a tájban, eljutunk Dr. No bázisához, mellyel a kor nézőjét igyekezték elkápráztatni, ma mindez kellemesen retrósnak hat. Ken Adam díszletei a mai napig nagyszerűek. Joseph Wiseman, mint első főgonosz a hosszú bevezető után kissé csalódást keltő, ahogy a szellőzőaknában mászkálós, majd radioaktív-bunyós finálé is. A regényben ez a rész például fényévekkel jobb volt. De a legtöbb változtatás mégis a film előnyére vált, mely lefektetette a sorozat alapjait, mely szerint Bond merényleteket él túl, üldözésekben vesz részt, elcsábít néhány nőt, majd legyőzi az őrült főgonoszt és elpusztítja rejtekhelyét.


A dvd-kiadásról azt hiszem elmondható, hogy kiválóra sikerült. A felújított kép hihetetlenül szép, éles, kontrasztos. Eredeti angol hangsáv és magyar szinkron is van a lemezeken, bár ez utóbbit igazából senkinek nem ajánlanám sem ennél a résznél, sem a sorozat többi darabjánál, ugyanis egyik epizód szinkronjára sem mondanám, hogy jól sikerült. Tele vannak félrefordításokkal, néhány poént meg se próbáltak lefordítani, a hangokat pedig nem épp a legszerencsésebben választották ki. A Connery részekben Vass Gábor a szinkronizálja a titkos ügynököt, akinek mély hangjában semmi elegancia, mely még a Connery-féle Bondnál is elengedhetetlen. Sajnos azonban a felirat szövege sem sikerült túl jóra (olyan félrefordítások vannak benne, hogy a dame szót dominónak írják, meg hasonlók), így akik nem tudnak angolul, kissé hátrányba szorulnak, de nekik is inkább az angol hangsávot ajánlanám, már csak Monica van der Zyl miatt is.

A menü is nagyon szép, elegáns, mozgó, filmrészletes, bondos, minden ami kell. Azonban elég sok idő mire elindul az összes felvezető utána film, így célszerűbb a lemez behelyezése után lestopp
olni a lejátszót, majd megnyomni a 2-es gombot, így azonnal elindul a film.

A második lemez tartalmazza az extrákat.

Az első egy 11 perces rendkívül informatív és érdekes filmecske a felújításról, és az azt végző Lowry Digital munkájáról. Elmesélik milyen hatalmas munka volt felújítani digitálisan a filmeket, részletesen bemutatják a munka több fázisát, elmondják milyen szerencse, hogy az eredeti kameranegatívokkal
dolgozhattak, emellett a Lowry műszereit is láthatjuk, megtudjuk mit mire használnak. Ezután egy a Goldfinger idején készült elég rossz minőségű, feket-fehér kisfilm következik, amiben a valódi Boothroyd őrnagy bebizonyítja egy konzerven miért jobb fegyver a Walther PPK a Berettánál, melyet M utasítására le kell cserélnie Bondnak.

Majd egy gyorstalpalót láthatunk a Bond premierekről (kb 1 perc/film). Michael G. Wilson a filmek jelenlegi producerének narrálásával. Bemutatja archív felvételek és fotók segítségével, milyen nagyszabásúak, fényűzők voltak ezek a bemutatók, mennyi híresség volt jelen, milyen sok érdekesség történt, a végén pedig felsorolja az összes jótékonysági alapítványt, melyet a 40 év alatt támogattak a fényűző premierekkel. Szerintem eléggé képmutató dolog a jótékonykodással dicsekedni.

Kétségtelenül a legjobb extra a Dr. No készítését bemutató 1999-ben készült 41 perces dokumentumfilm Peter Macnee narrálásával (aki egyéként a Halálvágta kivételével a Magányos ügynökig az összes werket narrálja). Mivel ez a doksi tárgyalja a sorozat eredettörténetét, így az egyébként is jó, érdekes és színvonalas werksorozat egyik legjobbja. Szó esik a könyvekről, a Casino Royale tv-filmről, részletesen bemutatja a legenda születését, kitér az üzleti nehézségekre, elmondja milyen tudatos volt már kezdetben is a koncepció, majd rátér a rendező Terence Young érdemeire, az előkészítés fázisaira így a szereplőválogatásra is. Elmondja, hogy többnyire neves színészeket választottak, de például Ursula Andressel nem is találkoztak személyesen a forgatás előtt, hanem egy fotó alapján ajánlották fel neki a szerepet. Eredetileg Roger Moore-t akarták James Bond szerepére, de ő Az angyal miatt nem ért rá, de Connerytől így is el voltak ájulva. Vigyázzunk ennél a filmnél és a többinél is, amikor nyilatkoznak az egykor gyönyörű Bond-girlök; megrázó látvány részesei lehetünk; a többségükből kikent, visszataszító múmiák lettek, akik kétségbeesve próbálják régi szépségüket felidézni, amitől csak még rosszabb lesz a helyzet. Bár Ursula Andress szépségét megőrizték az akkori férje John Derek illetve Bunny Yeager fotós a helyszínen készült csodálatos képei, melyet ebben a filmben és a fotógalériában is szemrevételezhetünk és melyek szerintem minden idők legjobb fotói közé tartoznak.
Szó esik a dokfilmben a zenéről is, kiderül, hogy a Bond Theme szerzője Monty Norman csak a Jamaicai kiruccanás miatt vállalta el a zeneszerzői feladatot, ráadásul egy régi musicalje a Mrs. Biswas zenéjét használta fel, melyet John Barry tökéletesített, Peter Hunt vágó pedig gyakran felhasznált. Ezenkívül is sokat anekdotáznak az interjúalanyok, elmesélik, hogy Bond akkori figuráját úgy képzelték el, mint egy könyörtelenül jóképű, sötét, száraz homurú, kifinomult és elegáns férfit, aki hidegvérrel gyilkol. Connery szerint az akciófilmek szokásos aranyköpéseit ebben a filmben kezdték el. Egyértelműen az extra lemez csúcspontja ez a dokumentumfilm.

A következő extra Terence Youngról a rendezőről szól, akinek rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak a Bond sorozat formálásában. Van némi átfedés a két doksi közt, de nem nagyon zavaró. Megtudjuk Youngról, hogy stílusos, humoros, nagylelkű ember volt, aki nagylábon élt, mindenből a legjobbat itta, ette, viselte. Mindenki elragadtatva nyilatkozik róla.
Láthatunk ezeken kívül egy nagyon rossz minőségű korabeli featurette-t, melyben egy nagyon vicces fejű ember bemutatja 8 percben Bond karakterét és elmondja, hogy miért Connery a legjobb választás Bond szerepére.

Ezután végighallgathatunk rádióreklámokat, tv-hirdetéseket a Dr. No és a Goldfinger duplavetítéséről, majd megtekinthetünk két korabeli mozielőzetest, illetve két duplavetítéses mozielőzetest is. A remek képgaléria zárja az extrák sorát a film főcímével.
Ezenkívül van még egy Küldetésdosszié nevű extra, melyben újranézhetjük a film bizonyos pillanatait.

Azt hiszem ebből a rövid ismertetőből kiderült, hogy milyen színvonalú lett az első Bond film dvd kiadása.

2 komment

Címkék: 007

A bejegyzés trackback címe:

https://santinofilm.blog.hu/api/trackback/id/tr491666869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HUNGARIAN James Bond 007 CLUB 2010.01.15. 08:46:55

Szia,

Nagyon részletes bemutatás, csak gratulálni tudok hozzá!
Ha a többi is ilyen jóra sikeredet, mindenkinek nagy élmény lesz olvasni.

Ajánlom mindenkinek, nagyon jó munka!

Üdv: HUNGARIAN James Bond 007 CLUB
web: www.bond.atw.hu
mail: jamesbond007@dunaweb.hu
süti beállítások módosítása