Hol van a 007-es?

Arcát nem látjuk, de új Aston Martinjában, gyönyörű helyen autókázva, az áthangszerelt Bond Theme közben, cigarettatárcájából kiveszi kedvenc márkáját, ezzel megteremtve az egész film hangulatát. Csodálhatjuk az ismét nagyszerű operatőri munkát, a csodálatos képminőséget, és a szép nénit, aki valamiért vízbe akarja ölni magát.
Meglátjuk Lazenby arcát azt mondja a neve Bond, James Bond, nem nagyon hiszünk neki, de hát úgy látszik ez van, különben is kezdenek minket meggyőzni a film erényei, felrémlik Conneryt is ezzel a technikával ismerhettük meg. Persze ezen nincs időnk elgondolkozni, mert lezajlik előttünk a sorozat eddigi legjobb bunyós jelenete, gyors tempójú, szokatlan vágástechnikával (ami nem meglepő, hisz Peter Hunt az eddigi filmek vágója a rendező). Majd következik Lazenby kikacsintása a nézők felé, és indulhat is az egyedi főcím brit zászlóval, visszafelé pörgő órával, a Connery korszak gonosztevőivel, hősnőivel. John Barry új Bond témára tett kísérletet, ami elég jól sikerült, de azért mégsem annyira, mint az eredeti. Mindenesetre kár, hogy több filmben nem hangzik el.

Remek kezdés ez az új színésznek, egyszerre újszerű, látványos, izgalmas és hangulatos. „Bondos”, de nem a Connery-féle értelmezésben, hanem közelebb áll Fleming eredeti hőséhez.

Ennek megfelelően újra egy elegáns kaszinóban találhatjuk magunkat, újra felbukkan a megmentett szépség, veszít kártyán, még jó, hogy a 007 úriember és ismét kimenti. A lány lakosztályában azonban egy nagydarab fekete várja, aki nem annyira úriember, úgyhogy Lazenby ismét verekedésbe keveredik. Jól is néznek ki ezek az akciójelenetek, a készítők valószínűleg építettek erre, ugyanis elég sok található a filmben. Akárhogy is nézzük ez sokkal jobban sikerült, mint Connerynél. A bunyó után visszatér a szép néni Diana Rigg avagy Tracy grófnő, szexi, a dekoltázsát kiemelő hálóingben, a titkosügynök Walther PPK-jával a kezében. Lazenby Conneryhez méltóan felpofozza, majd elveszi a fegyvert. Utána viszont Conneryhez méltatlanul kedvesen, gyengéden bánik Tracyvel. Lefekszenek egymással, de nem a csaj nem kurválkodásból teszi, hisz grófnő. Emellett, mint később kiderül az egész széria legszimpatikusabb főhősnője, Bond méltó párja, igazi összetett karakter, erős egyéniség.

Apja a maffiózó Draco szintén az ügynök egyik legjobb szövetségese, az előző rész Tanakájával szemben neki saját érdekei, céljai és karaktere van.
Új elem a sztoriban Bond és főnöke M konfliktusa, mely még sosem jelent meg ennyire kiélezett formában. Rögtön első jelenetükben, Bond beadja felmondását, de szerencsére a mindig odaadó Moneypenny menti a helyzetet, így a drámai jelenet a többszörös csavarnak hála átfordul vígjátékba. Miközben az is szórakoztató, ahogy a 007-es az előző filmek ketyeréit leltárazza. Amelyekből összesen kb ennyi látható, ugyanis ebben is szakítottak a hagyományokkal (ennek ellenére azért Q szerepel szerencsére). Szintén újdonság az is, hogy Őfelsége titkosügynöke udvarol egy nőnek nevezetesen Tracynek, még akkor is, ha eleinte önző szándékkal teszi. Tracy azonban intelligens bondgirl, hamar átlát a szitán.

Kettejük napfényes, romantikus sétája megbocsátható a közben hallható gyönyörű Louis Armstrong dal miatt (akinek egyébként ez volt élete utolsó felvétele). A dal csak a történet végén nyer igazán értelmet, és válik szomorúvá.

A történetnek azonban bonyolódnia kell: szóba kerül Bondunk nemesi származása, családi mottója, majd egy hirtelen vágással az Alpokban találjuk magunkat, ahol nagyszerű légi felvételekkel előkészítik nekünk a filmvégi akcióorgiát(!) a csodálatos havas tájakon. Közben az okozza a humorforrást, hogy az ügynök egy piperkőc családfakutatónak álcázza magát. Talán működne is, ha nem Lazenby lenne Bond. Megismerjük Irma Bluntot is a legvisszataszítóbb női gonosztevőt Rosa Klebb óta.
A Piz Glorián a gonosz Blofeld főhadiszállásán nagyon leül a cselekmény, és Bond ugyan találkozik a nagy ellennel, lényegében 20 percen keresztül nem történik semmi, de az legalább könnyed, vígjátéki stílusban. Persze visíthatunk Lazenby idétlen fodros ingétől, töketlen szoknyájától, miközben címerekről halandzsázik pár buta libának. Ekkor már bizonyosak lehetünk benne, hogy az még hagyján, hogy karizmája fel sem ér Sean Conneryhez, bizony színészi képességeknek is híján van. Ráadásul rossz ránézni az ausztrál fejére, és belegondolni, hogy őt akarják nekünk James Bondként eladni. Az egész Őfelsége titkosszolgálatában-nak ő a gyenge pontja. Sajnos mivel ő a főszereplő, ez elég súlyos rendezői-produceri hibának minősül. Sokan végig se bírják nézni a filmet miatta, képtelenek elismerni az alkotás vitathatatlan erényeit. Abban azonban mindenki konszenzusra jut, hogy minden idők legrosszabb 007-ese egyértelműen ez az ausztrál férfimodell. Nagy szerencsénkre az ellenfél szerepében Telly Savalas, aki a legjobb gonosz Golfinger barátunk óta, nem túlozza el úgy a szerepet, mint Pleasence. Blofeldje elegáns, erős jelenléttel bír, valódi ellenfélnek bizonyul.

Savalas magyar hangja ezúttal nem a már jól megszokott Inke László, ami kicsit furcsának hathat, ha szinkronnal nézzük a filmet, de hamar beláthatjuk, hogy az ő játékstílusa ide nem illett volna. Lazenbyt Csankó Zoltán szinkronizálta szerintem, aki jelentősen javított színészi teljesítményén, egyúttal férfiasabbá és komolyabbá tette a karaktert. Ennek ellenére sajnos most sem lehetünk büszkék a magyar szinkronra, Diana Rigg számára sikerült Kocsis Mariannt kiválasztani, aki egész más karaktert formál meg, mint Rigg és nem is hasonlít a hangjuk. Így lényegében megint kénytelen vagyok a feliratot választani.

A 75. percben történő váratlan, sokkoló esemény után szerencsére már nincs időm ilyeneken mélázgatni. A 20 perces unalom oka valószínűleg a túlzott könyvhűség lehetett. Az előző film semmit nem őrzött meg szinte az eredeti regényből, ez pedig túlzottan is ragaszkodhatott hozzá. Ezt csak sejteni vélem, hisz az Őfelsége titkosszolgálatában sosem jelent meg itthon regényváltozatban, így nem tudhatom biztosra. Különböző külföldi internetes oldalakon azt olvastam, hogy Fleming egyik legjobb műve. Elhiszem nekik, már csak a film alapján is. A 75. perc után nagyon felpörög, s rendkívül akciódússá válik ez az epikus hosszúságú kaland: fény derül Blofeld gonosz tervére, majd egy kiváló, hangulatos, hagyományteremtő éjszakai síelős üldözés következik, szenzációs felvételekkel, melyeket csak néha zavar meg pár vetített hátteres közeli. A nagyszabású akció egy különösen kegyetlen gyilkossággal végződik, majd a ,,filmtörténet legzajosabb” bunyójával és zaklatott gyalogos meneküléssel folytatódik. Váratlanul megint feltűnik Tracy, ezúttal magára vállalva a mentőangyal szerepét. Vagány autósüldözés következik a jégen, a gyönyörű Diana Rigg pedig még bundában is szexi, a vágások pedig olyan gyorsak, hogy jóval meghaladják korukat, már-már az MTV korszakot idézve. A lányt már megszerettük; emlékezetes pillanat, amikor szerelmére rálőnek, aggódó sikolya közben pedig azonnal reagál, vagyis a megmentésére siet. Hogy levegőhöz jussunk gyengéd pillanatokat láthatunk egy hóvihar miatt elzárt istállóban, ami nem túl bondos-dolog, de ezek után már kit érdekel? A titkosügynök megkéri a lány kezét, ami teljesen érthető, hisz azóta is ő a sorozat legösszetettebb karaktere. Pláne, ha összehasonlítjuk azokkal a lányokkal, akikkel Lazenby a Piz Gloriában megcsalta. Ezen sincs azonban sok időnk gondolkodni, gyönyörű, nappali felvételes síelős üldözés folyik, melynek végén egy hatalmas lavina eltemeti hőseinket.
A kedvenc pillanatom a filmben, mikor Bond az MI6 ablakán néz ki, miközben rámontírozták az ablakra Tracy elrablását.

A 007-es szerelméért nyíltan vitába száll M-el, majd mikor tőle nem remélhet segítséget, helikopteres (116. perc, gyönyörű operatőri munka) támadást szervez a Piz Gloriára a lány apjával, hogy kiszabadíthassák őt. Akire még a főgonosz is ráhajt, ami azt hiszem elég egyedülálló a sorozatban, a legtöbb gonosztevő szinte aszexuális. Tracyről ekkor az is kiderül, hogy nemcsak akaratos, de művelt is, és van érzéke a széphez. A támadás során pedig izgalmas harcba keveredik Blofeld egyik emberével. Nincs rászorulva Bondra, így is legyőzi a nála jóval erősebb testőrt a Bond theme dallamaira, ami nagyon megdobja ezt a végső csatát. Bond a jégen hason csúszva lövöldöz géppityuval, ami rendkívül látványos és hatásos. Ez az akció, így a mai napig mozgalmas, izgalmas, gyors, egyszóval lenyűgöző. Végül Bond személyesen üldözi Blofeldet előbb gyalogosan, majd a bobpályán, ami szintén feledhetetlenre sikeredett, azzal, hogy Conneryvel ellentétben jelen van az izgalom, de még nem a Moore-i elszállt, hanem a földhözragadt értelemben. Ez a díszleteket is jellemzi: ezúttal nem szerződtették Ken Adamet, így a díszlet ugyan elég szép, de egyáltalán nem olyan hatalmas és különleges, mint az eddigi, vagy a későbbi részekben.

Végül eljön a nagy pillanat.

James Bond esküvője.

Ott van mindenki, M, Q, Draco, az új Aston Martin, a világ összes virága, és a zokogó titkárnő, Miss Moneypenny, akinek még Bond utoljára odadobja a kalapját.

A friss házasok párbeszéde ironikus, ha már láttuk a filmet. Egyébként csupán viccelődnek, csipkelődnek, Bondhoz nem, de szerelmesekhez annál illőbb módon.
Meglátjuk Blofeldet, Irma Blunt lő.
Tracy halott. A ’60-as évek Bond filmjei tragédiával végződnek, azóta is példátlan módon. A 007-es szemében könnyek, szomorú zene, Bond elvesztette egyetlen igaz szerelmét méltó társát. ,,We have all the time in the world”. A lövés helye a szélvédőn. Stáblista.
Lazenby ebben a jelentben tényleg nagyon jó! Alakításának pont ez a legdrámaibb jelenete sikerült a legjobban.
A stáblistán nincs James Bond Will Back.
Szomorúan állunk fel, pláne, hogy tudjuk Bond sosem tudja igazán megbosszulni ezt. A többi filmben Irma Blunt nem is szerepel, Blofeld későbbi kiiktatása pedig nem sikerült a legjobban ’81-ben.

Ezekből a dolgokból nyilvánvalóan kitűnik, hogy az Őfelsége titkosszolgálatában, miért számít szinte minden szempontból kuriózumnak a Bond filmek közt; hangulatilag ez a rész áll legközelebb Fleming könyveihez. Ez még akkor is egyértelmű, ha ezt a regényt pont nem olvastam. John Barry ismét kiváló, szomorkás és monumentális, nem utolsó sorban pedig bondos zenéje tökéletesen illik az OHMMS-hez. Ehhez jönnek még az eddig szokatlannak számító havas helyszínek, a kidolgozott női főhös, a nagyszerű gonosz és az epikus hangvétel. A 007-est is megpróbálták emberibbnek ábrázolni, kár, hogy Lazenby miatt ez nem sikerülhetett maradéktalanul. Így ez a rész számomra a leginkább ellentmondásos; egy alkalmasabb színésszel és a Piz Gloriában játszódó jelenetek lerövidítésével ez lehetett volna talán a legjobb az egész sorozatban.

Valamit pedig nem értek, már az első megtekintés óta: Lazenby miért térdel le a film legelején az ún. gunbarrel-ben?


Az elmaradhatatlan doksiban megemlékeznek mindenki kedvenc Conneryjéről, magyarázgatják miért Lazenbyt választották, beszélnek az eredeti könyvről, párhuzamosan a 2 stáb munkájáról, a gonosz sajtóról, és a film anyagi oldaláról. A fontosabb, különlegesebb jelenetekkel külön kiemelten foglalkoznak. Lazenby és a rendező Peter Hunt rengeteget nyilatkozik. Véleményem szerint Peter Hunt távozása tett igazából rosszat a sorozatnak, nem pedig Lazenbyé. Szóba kerül még a 22-es csapdája forgatásakor elhunyt légi operatőr Johnny Jordan és az ő nagyszerű felvételei, illetve John Glen, a második stáb rendezője, aki később csomó Bondot rendezett. Összességében nagyon jó ez a szokatlanul hosszú (40 perces) werk.

A következő 10 perces film Q-ról és Desmond Llewelynről nem tudom miért erre a „kütyütlenített” filmre került, de végülis elfér, érdemes megnézni, ahogy Lazenby nyilatkozatait és a korabeli kisfilmeket is. Természetesen a fotógaléria sem merülhet feledésbe.

Összegzésként elmondható, hogy az egyik legkülönlegesebb rész a sorozatban is igényes dvdtartalommal jelent meg, ahogy a többi is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.