Ennek az írásnak a szerző által jelentősen feljavított, további érdekességekkel kiegészített változatát megtalálhatjátok a FILMBOOK.blog.hu-n!

„Nancy minden éjjel sikoltva ébred. Ha szerencséje van.”

            Tegnap éjszaka lefekvés előtt, megnéztem az ideális filmet DVD-n. Mostanában egy ezresért vesztegetik, így nem hagyhattam ki az egyik kedvenc horrorfilmemet.  A lemez menüjén egy darab extra sincs sajnos, azonban a menürendszer elsőrangú; magyar, hangulatos, mozgó és zenés. Egyből elindíthatjuk a filmet, de a magyar szinkront senkinek sem ajánlom. Kábé minősíthetetlen, rengeteget elvesz a film hangulatából. Az ’97-es rtl magyarítás került rá. Állítólag ’90-ben a Vico csinált egy kiváló szinkront, amit manapság már sehol sem lehet felkutatni, pedig elég nagy igény mutatkozik rá filmrajongó körökben. Én sose hallottam, de kíváncsi vagyok rá. 

            A főcímet nagyon eltalálták. Freddy hörögve elkészíti félelmetes kesztyűjét egy kazánházban, majd láthatjuk, ahogy első áldozatát ijesztgeti. A Charles Bernstein által szerzett zene az egyik legjobb horrortéma, amit valaha hallottam, kellően hangulatos, nyugtalanító és félelmetes. Mindemellett remekül illik a látványhoz. Hallhatjuk a később minden részben előforduló hátborzongató gyerekmondókát Freddy-ről, aki az egyik legikonikusabb horrorfigurává vált. Az őt alakító Robert Englund ebben az első epizódban még nem kerül annyira középpontba, mint később. Szerencsére még az arca is valóban égettnek tűnik, nem pedig egy hülye maszknak, mint később. Michael Myers-el és Jason Voorhees-el ellentétben neki van egyénisége, nem csak egy arctalan gyilkológép. Itt még titokzatos is, a játékidő nagy részében semmit sem tudunk meg róla, és később se sokkal többet. Azzal például, hogy hogyan került be az álmokba, és miért tud bennük gyilkolni… nos ezt a szálat elég nagyvonalúan kezelik az alkotók; nem magyarázzák meg.

Freddy minden álomban szórakozik az áldozatokkal, ijesztgeti őket, hogy aztán valami váratlan, hátborzongató módon végezzen velük. Az álmokban ugyanis bármi megtörténhet, erre pedig rá is játszik a film elég rendesen. Remek ötletei voltak a készítőknek: a fürdőkádas jelenet például egyszerre feszült és váratlan, miközben magában hordozza a horror szexuális szimbolikáját. Ez ugyanis nagy előnye a Rémálom…-nak, hogy vegyíti a legjobb horrorok tulajdonságait. A jelenetek elején bizonytalanságban tart minket. Az álom és a valóság folyton összekeveredik, játszadoznak a néző elvárásaival az első jelenettettől kezdve, majd nyugtalanítóvá és egyre feszültebbé válunk, köszönhetően a remek zenének. Freddy utána bárhol feltűnhet egy-egy sokk effektussal, amin összeszarjuk magunkat. Korlátlan hatalma van, ezért kár előle menekülni, ettől válik félelmetessé. Elég gusztustalan is, így kapunk némi biohorrort, bogarakkal és férgekkel. Az első haláleset bemutatása a „valóságban” elborzasztóan brutális és szürreális. Persze ez még mindig semmi az ifjú Johnny Depp halálához képest, ami hihetetlenül véres, durva és látványos, miközben elég egyszerű.

A téma azért jó, mert mindenki álmodik, mindenkinek vannak rémálmai. Tudjuk milyen érzés felriadni egy rémálomból. Emlékszünk milyen érzés utána újra megpróbálni elaludni, attól félve, hogy újra rémálmunk lesz. Ezért bárki számára átélhetővé válik a film. E remek alapötletet, amelyet állítólag egy valós cikk inspirált: ha megölnek álmodban, soha nem ébredsz fel. Tehát ezt az alkotók egy slasher sablonra húzták rá, mivel akkoriban élte reneszánszát a műfaj olyan filmekkel, mint a Halloween, vagy a Péntek 13 sorozat. Ennek megfelelően a helyszín egy unalmas, álmos kisváros, amely szörnyű titkot rejt, a főszereplők pedig tinédzserek. A szülők sablonfigurák, az alkesz anyuka és a seriff apuka egyaránt buták, értetlenek és idegesítőek, ráadásul még akadályozzák is hőseinket. Nem mellesleg pedig az ő hibájukból történt az egész. Mentségükre legyen mondva, hogy legalább nem rosszindulatúak. További slasher sablon, hogy a szexelő fiatalok meghalnak. De még azok is, akik csak akarnak szexelni. A főszereplő csaj nem egy szépségideál: Heather Langenkamp azonban kétségtelenül bájos, aranyos és természetes csaj, szívesen szorítunk érte egy ilyen izgalmas filmben. Még akkor is, ha egyre kevesebbet alszik, és egyre szarabbul néz ki a cselekmény előrehaladtéval.

A film vége felé, amikor már azt hisszük tudunk mindent, még jobban összekeveredik az álom a valósággal, olyannyira, hogy a végső csavar után már azt sem tudjuk az egész filmből mennyi volt az álom, és mennyi a valóság. Ezért talán kicsit zavarosnak és összecsapottnak tűnhet a finálé, minden izgalmassága ellenére. Remek ötlet volt viszont Freddyt berántani a valóságban, ahol már csak egy szánalmas bohóc, akinek nincs semmi hatalma. Ezáltal megmutatták az addig félelmetes figura másik oldalát is, ezáltal kigúnyolva a sebezhetetlen slasher-gyilkos toposzát. 

Összegezve, hogy miért is remek és jelentős film a Rémálom az Elm utcában. A kiváló, mindenki számára átélhető és valóban félelmetes alapötleten túl az alkotók felhúzták egy akkoriban divatos slasher sablonra az egész történetet, hogy bárki számára fogyasztható legyen. A filmet áthatja a tipikus ’80-as évek feeling (ruhák, zene, történet), de az örökérvényű téma miatt sosem lesz elavult. Annál is inkább mivel az egyedi ötletekhez remek vizuális trükkök párosultak, amelyek még ma is megállják a helyüket. A készítők szerencsére tisztában voltak a trükktechnika akkori korlátaival, mégis maradéktalanul meg tudták valósítani azt, amit szerettek volna. Megteremtették a film- és nemcsak a horrortörténet egyik legmaradandóbb, legemlékezetesebb gonosztevőjét, Freddy Kruegert.. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a többi szerepre is sikerült szerethető, szimpatikus színészeket találni, akikért valóban lehet szorítani. Persze mindez alapvetően nem sokat érne, ha az alkotók nem értettek volna a horrofilmkészítéshez. Szerencsére tökéletesen értettek a dolgukhoz; elég félelmetes, izgalmas, megdöbbentő, ötletes, brutális és véres lett a Rémálom az Elm utcában. Wes Craven mai napig legjobb filmje, amelynek egy folytatás sem érhetett még a nyomába se.

A készülő remake-t pedig izgatottan várom. A jelenlegi horror remake áradatban ugyan voltak rendkívül gyengék (Péntek 13), közepesen gyengék (Halloween), és egész jók is (Texasi láncfűrészes mészárlás), azért én reménykedem, hátha sikerül legalább megközelíteni ennek a 25 éves filmnek a színvonalát. Addig is szép álmokat!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.