Egy évvel e film bemutatója előtt a sorozat atyja Cubby Broccoli eltávozott az élők sorából. Talán ez mindenre magyarázatot ad. Talán nem.

Mindenesetre a Holnap markában a Goldeneye-al való összehasonlításban igencsak elvérzik. De hadd kezdjem az elejéről.
A nyitójelenet látványos, akciódús és izgalmas. Kicsit mondjuk túl sokat dúskál az akcióban, ez pedig már ekkor kezd zavaróvá válni. Végig hallhatjuk közben a jellegzetes Bond dallamokat, ennek ellenére még sincs olyan érzésünk, mintha 007-es kalandot néznénk. Az alkotók egyértelműen az előző rész akcióbeli erényeit kívánták fokozni, hogy még nagyobbat, még látványosabbat alkossanak, ami többé-kevésbé sikerült is, csak közben épp a lényeget tévesztették szem elől: hogy egy Bond mozi nem erről szól.
A borzalmas főcím – melyben a gyönyörű lányokból technikai szörnyszülötteket csinálnak, és a gyenge dal után láthatjuk immáron ki tudja hányadszor, hogy a gonoszok elsüllyesztenek egy brit hajót, ezúttal eléggé hatásvadász módon. Miután ezen a szokásosan unalmas, és már sokszor látott jeleneten sikerült túllépnünk Michael G. Wilson villámgyorsan cameozik egyet, közben pedig megismerhetjük az új főellenséget, aki tulajdonképpen a Brosnan-éra egyetlen „bondi” értelemben hagyományos rosszfiúja. Az új idők szavára egy korlátlan hatalmú médiamogul, aki igazán méltó ellenfele a 007-es szuperügynöknek. Első ránézésre. Johnathan Pryce valószínűleg a karakter kissé bolond, őrült, néhol pedig vicces oldalát szerette volna hangsúlyozni, ennek megfelelően kicsit elripacskodja a szerepet, így ugyan elég emlékezetes, de mégsem válhat ezáltal klasszikus Bond-gonosszá. (Annak ellenére, hogy ő az egyetlen színész az egész sorozatban, akivel élőben is találkoztam, még jó hogy nem vagyok elfogult.) Alakítását a sorozatban nagyon kivételes módon a magyar szinkron jelentősen feljavítja. Papp János kölcsönzi nagyon meggyőzően a rosszember hangját, ezáltal kevésbé válik őrültté a figura, mely mindenképpen a szinkron előnyére írható. Emellett sok minden más is. Az egész szériában talán csak ennek a résznek készült egyedül igazán jó magyar változata, hála a kiváló szövegfordító Speier Dávidnak (aki nem csak kísérletet tett az angol szóviccek lefordítására, hanem valóban humorosan oldotta meg a feladatot), és a nagyszerű színészgárdának; Kautzky Armand már most sokkal inkább megfelel Brosnan hangjának, mint előzőleg, illetve megemlékeznék Kaszás Attiláról, aki a gonosz emlékezetes csatlósát, Herr Stampert szólaltatta meg szintén kiválóan. Alakítása ezúttal is emlékezetesre sikerült. Szóval ez az egyetlen rész, ahol tudnám ajánlani mindenki figyelmébe a magyar szinkront az eredeti ellenében. Ugyan pár hangot lecseréltek az előző epizódhoz képest (bár ezek közül az azóta szintén elhunyt, általam nagyon nagyra tartott Kránitz Lajoson (Jack Wade) kívül), ez egyáltalán nem válik a film hátrányává.
A történetet leginkább a Csak kétszer élszhez tudnám hasonlítani. Mindkettőben a harmadik világháború kirobbantása a célja a gonosznak, Bondot pedig nagyon sürgeti az idő, hogy ezt megakadályozza. A különbség annyi, hogy előbbiben az amerikaiakat és a szovjeteket, míg itt a kínaiakat, illetve a briteket próbálták egymásnak uszítani. A sztori tehát kellően „bondos”, akár remake-nek is tekinthető, a gond nem ezzel van. Egy kicsit azért ezzel is, ez a forgatókönyv sokkal kevésbé összetett és humoros az Aranyszemhez képest. Néhány remek párbeszéd, illetve beszólás azért természetesen akad:

Admirális: Néha úgy érzem, hogy ön nem elég tökös ere a posztra.
M: Meglehet. De így legalább egyikünk a feje után megy.

M-nek ugyanis több szerep jut most, mint előzőleg, ez pedig egyértelműen a film javára szolgál. Ahogy az epizód elején szereplő dán lány is, akit Brosnan tutujgat, mikor épp küldetésre hívják. Ő az egyik, legjobb alakkal rendelkező hölgy az egész szériában, de sajnálatos módon szerepe másfél percben kimerül. Egy topmodell Cecilie Thomsen „alakítja”, akit azóta se nagyon láthattunk sehol, pedig komolyan feldobja a filmet, akár kicsit nagyobb szerepet is kaphatott volna. Úgy mint a filmben szereplő másik Bondgirl, Teri Hatcher, aki (itt még fénykorában) valóban elbűvölő szépség volt, érzéki, szexi, és nem okozott neki gondot egy drámai, avagy tragikus karakter kiváló szerepe sem. Ő ugyanis az ügynök egykori szeretője, aki immáron a gonosz felesége lett. Miután nem tud ellenállni a szuperkémnek, és elárulja férjét, „kihívják hozzá a doktort”, ahogy Carver fogalmaz. A „doktor”, név szerint Kaufmann és Bond között lejátszódó kis szcéna pedig a film jobb jelenetei közé tartozik, kilátástalan izgalmassága, ebből fakadó feszültsége, és a színészi játék folytán. Mert Brosnan egyre jobban alakítja a titkos ügynököt, bár ebben a részben nem nagyon tud kibontakozni, mert a forgatókönyv és a rendező inkább egy átlag akciófilm hősének feladatát ruházza rá, semmint a legendás James Bondét, ráadásul a szokásos beszólások is elég erőtlenek lettek. Azért persze akadnak nagyon is a 007-eshez méltó jelenetek, jelenetsorok; Carver partiján például szmokingban, amennyire lehet elegánsan, összeveri Carver három gorilláját, majd lekapcsolja az áramot az egész világon közvetített sajtótájékoztatón, Carver demagóg beszéde közben. Ezután szállodaszobájában egy pohár italt kortyolgatva, a keze ügyében hangtompítós pisztollyal várja a valószínűleg megtorlásként rá küldött bérgyilkosokat, de csak Carver neje jelenik meg, akivel le is fekszik. Szóval ilyen stílusosan csak egyvalaki tud kiszúrni egy gonosztevővel.
Az akciójelenetek között is vannak olyanok, melyek hagyományos értelemben véve is elég jól megcsináltak ahhoz, hogy minden hibája ellenére élvezni tudjuk a Holnap markábant. A távirányítós-parkolóházas, illetve a motoros üldözésre gondolok, melyek egyszerre vicces, hangulatos, nem utolsósorban pedig eredeti jelenetek, nem csak hogy méltók egy Bond filmhez, de egyenesen a legjobb akciójelenetek között van a helyük.
Sajnos ezek után nagyon leül a film, ami bizonyos értelemben Bond új szövetségesének a Michelle Yeoh által játszott Wai Linnek és az ő teljességgel fölösleges kung fu betétjének is köszönhető. A hölgy egy Jackie Chan filmben valóban elmegy, annyira van csinos, de egy Bond filmhez sajnos ő már kevés. Szerepe szerint ismét elővették a Bonddal együttműködő, ellenséges-szövetséges, női titkos ügynök figurát, aki harcias meg önálló, meg minden, de azért bőven rászorul a 007-es segítségére, akárhogy is játssza az eszét. Végül is jobban jártunk volna, ha inkább ő hull el idejekorán, a Teri Hatcher játszotta Paris pedig életben marad. Sajnos azonban egy gyönyörű, törékeny nő nem felelt meg Bond társának a ’90-es évek végén.
Ő azonban csak az egyik A holnap markában hibái közül. Ide sorolnám még a németországi helyszínt, ahol a cselekmény fő része lezajlik, és ami egyáltalán nem illik egy Bond-filmbe, semmi érdekes, vagy egzotikus nincs benne, hisz én is akármikor kimehetnék oda. Ugyanígy a díszletek sem emlékezetesek. Peter Lamont látványtervező ekkor ugyanis a Titaniccal volt elfoglalva, ami neki Oscart hozott, nekünk meg egy jellegtelen Bond alkotást. Hiába veszik elő Az aranypisztolyos férfi helyszíneit pár totálkép erejéig, eddigre már semmi sem dob az összhangon. Pedig akkor még hol vagyunk a finálétól? Azt megelőzően egy viszonylag korrekt 007-es filmet láthatunk, pár nagyszerű jelenettel, néhány szokásos hibával. Egy mondjuk átlagos Bondot, ami messze nem olyan emlékezetes, mint a Goldeneye.
De akkor eljön a lopakodóhajós finálé: kedvenc szuperkémünk, aki ismeri a bourbonök eredeti szüretelési évét, átváltozik egy gépfegyverrel, csípőből fél kézzel tüzelő, jellegtelen gyilkológéppé, aki jóformán egyedül lemészárolja az egész hajó legénységét. Hát remek. Közben, hogy meglegyen a hangulat, folyamatosan „bondi” dallamok ütik meg fülünket, valószínűleg a látványt ellensúlyozandó. De akkor hol van már a hangulatunk… Annyit ér a jól ismert és szeretett Bond-theme, mint halottnak a csók. Ráadásul semmi ötlet, vagy semmi érdekesség, semmi fantázia, amit még egy átlag akciómozitól is joggal vár el a nagyérdemű, nemhogy egy 007-es filmtől. A zene kivételével egyszerűen minden jellegzetességről elfeledkeztek… ez pedig így nagyon kevés. Hiányzik a Bond-feeling, talán még jobban, mint A magányos ügynökből, mert ott legalább a csodálatos helyszínek, és a gyönyörű nők a helyükön voltak. Persze már az elején sejthettem volna, hogy ez lesz a vége.
Ennek talán az az oka, hogy Broccoli már távolról sem irányíthatta a dolgok alakulását, a többiek meg túlzásba vitték kicsit az akciózást, mert azt hitték ez kell a népnek. Tévedtek. A négy Brosnan film közül A holnap markában hozta a legkevesebb pénzt. (Na persze így sem panaszkodhattak.)
Ezután az epizód után nem volt kedvem megnézni a következőt, még Sophie Marceau ellenére sem. Aztán hirtelen felindulásból mégis megvettem látatlanban. Egyből meg is bántam, ahogy kifizettem a kasszánál. De hazavittem, és talán a legkellemesebb filmes csalódásom következett.

De azért, hogy pár jó szót is szóljak: egyvalamiben jobb A holnap markában, mint a Goldeneye. Brosnan haja normálisabban van levágva.

A képminőség ismét nem olyan szép, mint a régi filmeké, de nem is olyan rossz, mint a Goldeneye-é. Bár ebből a filmből hiányoznak is a látványos helyszínek, úgyhogy ezért nem olyan nagy kár.
Az extrák közt ismét van egy a jelenlegi filmet reklámozó, a sorozat történetét bemutató dokumentumfilm, ami színtiszta időpocsékolás a Macnee-féle kimerítő werkek után. Két videoklipet is találhatunk. Sherly Crowé viszonylag jól sikerült, Mobyé meg a következőkből áll: kergetőzés, visszaszámlálás filmrészletek. Nem tudom, ez valakinek lehet, hogy bejön. Az új és azóta állandó zeneszerző David Arnold (aki egyébként remekül modernizálta a jól ismert dallamokat, nem rajta múlt a dolog) is megszólal 3 percben, az egyik jelenet zenéjéről beszél.
A legfontosabb és legjobb anyag az egyórás, részletes, alapos, trükkös, karaktermesélős, forgatási képsoros werkfilm Q házigazdaként való, kissé erőltetett fellépésével. Szigorúan bizalmas: A 007-es világa ez a címe. Szóval ezt mindenképpen nézzétek meg, minden részletre kiterjed, csak a régebbi filmek anekdotáit mellőzi. Meg valamiért az új filmeknek már nem volt olyan kalandos forgatásuk, de lehet, hogy csak nem beszélnek erről. Kivágott jeleneteket is találhatunk, melynek legtöbbje érdektelen, viszont kiderül, hogy a film legjobb poénját "Egy Jaguar?" is kivágták.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.